Főoldal > AKTUÁLIS > Helena Christensenen is fog az idő

Helena Christensenen is fog az idő

alakdivatHelena Christensenmodellszépségtest
0

Írta: and

Helena Christensen egyike volt a világ első szupermodelljeinek még a kilencvenes években, és bár azóta sem

Helena Christensen egyike volt a világ első szupermodelljeinek még a kilencvenes években, és bár azóta sem öregedett meg nagyon, de az idő múlása most már sokak szerint kezd meglátszani rajta. Ezzel szerintünk egyébként semmi baj nincs, hiszen sokkal szimpatikusabb látvány egy olyan nő, aki vállalja, hogy negyvenes évei második felében van pár ránca és karikája, mint az, akinek harmincas éveiben már nem mozog a homloka a botoxtól.

Helenát legutóbb akkor kapták lencsevégre, amikor New Yorkban vásárolgatott, méghozzá smink nélkül. Így még inkább láthatóvá vált, hogy arca bizony már nem egy húszas-harmincas lány arca, hanem egy 46 éves nőé.

És bár alakját bő ruha rejtette el vásárlás közben, a rajongók abban egyetértenek, hogy a modell még mindig csodálatosan néz ki: remek formában van, és fittségét is sok huszonéves megirigyelhetné.

Pedig a modell korábban kijelentette, mennyire imádja a finomabbnál finomabb falatokat, ezért elutasítja a fogyókúrázást. „Minden tiszteletem azoké, akik be tudnak tartani egy-egy szigorú diétát. Szerintem a fogyókúra lehet a legnehezebb dolog a világon – a szülés mellett” – mondta. Majd hozzátette: annyira szeret enni, hogy valószínűleg belepusztulna egy kemény diétába.

helena2.jpg ()

Így hát nem fogja vissza magát, de az évek során megtanult figyelni a teste igényeire. „Olykor a szervezeted azt kéri, egyél több zöldséget, több salátát, máskor pedig hamburgert kívánsz” – árulta el a híresség, aki nap mint nap szívesen fogyaszt gabonaféléket, zöldségeket és gyümölcsöket, de nem vonja meg magától a tejtermékeket sem.

Külföldi oldalak szerint úgy igyekszik összeállítani étrendjét, hogy a kalória-bevitel 55-60 százalékban szénhidrátokból, 15 százalékban párolt és friss zöldségekből és gyümölcsökből, 15 százalékban proteinből (sovány hús, halak, tojás), 10 százalékban pedig zsírokból álljon össze.

„Furcsamód modellkarrierem során nem aggódtam annyira a testem miatt, mint akkor, amikor már kezdtem kevesebb felkérést elvállalni” – mondta egy interjúban a híresség. Majd hozzátette: ekkor iktatta be tudatosan az alkalmankénti séta és úszás mellé a heti négyszer 45 perces edzéseket.

Helena egyik kedvenc mozgásformája a tánc, amivel akár 400 kalóriát is elégethet egy óra alatt. Emellett, illetve a fent is említett úszáson kívül imád bokszolni és teniszezni is. „A jó alak szerintem nagyrészt józanész kérdése, hiszen ha szeretsz sokat enni, muszáj egy-egy kiadós edzéssel lemozognod a bevitt kalóriákat” – magyarázta Helena.

A 178 cm magas szépség a hagyományos mozgásformák mellett – Kelly Brookhoz, Kim Kardashianhoz és Irina Shaykhez hasonlóan – kipróbálta a Reebok és a Cirque du Soleil Jukari Fit To Fly elnevezésű edzésprogramját is. A nyújtható övvel végzett gyakorlatok révén az egész test átmozgatható és erősíthető – különös tekintettel a törzs izomzatára –, emellett javítja a vérkeringést és feszesít is.

Ami pedig az öregedést illeti, Helena nemrég elárulta, hogy nőtársaihoz hasonlóan ő is aggódik a teste miatt. Egy korábbi interjúban viszont azt nyilatkozta, hogy mi is tehetünk az öregedés ellen: ez a folyamat szerinte nyolcvan százalékban tőlünk függ. Ezért azt javasolja, kerüljük a dohányzást, a külső és belső szennyező anyagokat, illetve oldjuk a stresszt mozgással és megfelelő mennyiségű pihenéssel.

Fotó: Daily Mail


További cikkeink a témában

Kövess Facebook-on!
X