Főoldal > AKTUÁLIS > Csajok New Yorkban és Budapesten

Csajok New Yorkban és Budapesten

0

Írta:

Három csaj, három út, három ütős, saját ötlet. Hogy milyenek a budapesti csajok? Mekkora a relatív távolság New York és a magyar főváros között?

Megkérdeztünk három ikonikus budapesti női képviselőt, hogy mit gondol jelen korunk 20-as, 30-as évekbeli nőalakjairól, az útkeresés folyamatáról, az önmegvalósításról, és, hogy miként látják magukban a Lena Dunham-i, a generáció egyik nagy szócsővének alakját.

Hannah-ék után tehát a budapesti Csajok​ is bemutatkoznak, akik kreatívak, céltudatosak, és folyton keresik a megfelelő utat az önmegvalósítás felé, miközben persze igyekeznek megfelelni mindenféle elvárásnak. Fehér Barbi, a SCHATZI​ dress&bar tulajdonosa, Tomcsányi Dóri, divattervező, illetve Polgár Odett énekesnő arról mesélnek, ők milyen hasonlóságot látnak a korosztályuknál felmerülő gondok, és a sorozatban is felmerülő problémák között.

A budapesti csajok:

Fehér Barbara – tulajdonos, Schatzi, a MOME design management szakon végzett, korábban budapesti helyek promóciójával foglalkozott (Urimuri), 2015-ben nyitották Juhász Katival (szintén anno Baldaszti), a társával az első saját helyüket, a Schatzi dress & bar-t.

Tomcsányi Dóri – divattervező, a MOME textiltervező szakán végzett, 2010-ben alapította meg saját márkáját, a doritomcsányit. Férjével, Sikó Bálinttal közös boltjuk van a Paulay utcában, ez a The Garden Studio (korábban a Kammermayer téren). 3 éves kislány édesanyja.

Polgár Odett – ismert énekesnő

Forrás: Arteregó


További cikkeink a témában

csillagjegyhétkezdés

Ennek a 3 csillagjegynek semmi nem jön össze a héten

Írta:
0

Vannak időszakok, amikor úgy érezzük, bármihez nyúlunk, egyszerűen nem sikerül. Késnek a válaszok, félresiklanak a találkozók, elromlik a technika, és még a legegyszerűbb feladatok is komoly akadálynak tűnnek. Az asztrológusok szerint a mostani hét különösen nehéz lehet három csillagjegy számára, akiknek több fronton is kihívásokkal kell szembenézniük.

csillagjegyfelemelő

3 csillagjegy, akiknek felemelő lesz a hétvége

Írta:
0

Vannak hétvégék, amikor semmi különös nem történik, máskor viszont úgy érezzük, végre minden a helyére kerül. A most következő napok három csillagjegy számára különösen pozitív energiákat tartogathatnak: érkezhet egy jó hír, egy váratlan találkozás vagy egyszerűen csak egy régóta várt lelki megkönnyebbülés.

Kövess Facebook-on!
X