Főoldal > AKTUÁLIS > A férfiból nővé vált Caitlyn Jenner egy igazi díva

A férfiból nővé vált Caitlyn Jenner egy igazi díva

Bruce JennerCaitlyn JennerKris Jennernemátalakító műtétnemváltásplasztikai műtét
0

Írta:

Nem nőnek született, de csinosabban öltözik, mint a legtöbb celebnő.

Mint azt bizonyára te is tudod, Caitlyn Jenner férfiként született, és Bruce Jennerként élt hatvanas éveiig. Az egykori tízpróbázó olimpiai bajnok 2015-ben változtatta meg a nevét és a nemét, és lett gyermekeinek – Kylie Jenner, Kendall Jenner, Brody Jenner, Cassandra Marino, Brandon Jenner, Burt Jenner – apjuk helyett második anyukája.

Sokak szerint Caitlyn elégedett azzal, hogy elérte a célját, és immár majdnem két éve nőként él tovább, mások viszont arra hívják fel a figyelmet, hogy a híresség még mindig bizonytalan, és félő, hogy a plasztikák „csodájának” fogságába esik.

Decemberben arról olvashattunk, hogy 70 ezer dollárt költött egy 10 órás arcszépítő és –nőiesítő műtétre, de állítólag ennek ellenére sem elégedett: egy névtelenül nyilatkozó barátja szerint mindenből többet és szebbet akar. Ez talán arra vezethető vissza, hogy a tévésztár szerint 2016 nem az ő éve volt, illetve, hogy nagyon magányos. Na és persze ott van exe, Kris Jenner, akire a pletykák szerint nagyon szeretne hasonlítani, mert az ő arcát tekinti ideálisnak.

Nos, mi a róla készült képek tanúsága szerint csak annyit mondhatunk, hogy stílusára, megjelenésére nem lehet panasz: az egyszerű, de minőségi és szép darabok, illetve az ápolt külső tekintetében a legtöbb nőnek született híresség is tanulhatna az egykori Bruce Jennertől. Legutóbb egy szürke-fehér szettben ugrott ki kávéért, fekete papucsban, amiben látható volt legutóbbi pedikűrjének eredménye – pirosra lakkozott lábkörmei.

Bár a reality sztárra nemrég felszaladt pár kiló, mi nem féltjük: a még sportolóként elsajátított kitartása és akaratereje révén szerintünk bármikor leadja a felesleget, ha úgy akarja – ha nem, hát az sem baj, mert így is jól néz ki.

Caitlyn 2015 nyarán beszélt először arról, hogy nemváló műtétje után új étrendet is elsajátított: lemondott a gyorskajáról és a húsról, illetve elkezdett minden nap többször kevesebb ételt fogyasztani. Úgy tudjuk, felkeresett egy dietetikust is, aki olyan embereknek segít megtalálni az ideális étrendet, akik nemváltoztató műtéten estek át.

Egy barátja szerint ez a dietetikus javasolta neki, hogy hagyja el a húst, helyette fogyasszon szója termékeket, mert ez hozzájárul a szervezet tesztoszteronszintjének csökkenéséhez, míg az ösztrogénszintet segíthet emelni.

Mi úgy látjuk, Caitlyn összességében egy nagyon csinos nő, aki státusza és befolyása révén sok mindent elérhet, és találkozhat végre azzal az emberrel is, akivel akár a hátralévő életét is leélheti. De igazán boldog csak akkor lehet, ha végre elfogadja és megszereti önmagát.

Fotó: Daily Mail


További cikkeink a témában

Kövess Facebook-on!
X