Főoldal > AKTUÁLIS > Jessica Alba bikiniben: elképesztően szexis kismama

Jessica Alba bikiniben: elképesztően szexis kismama

babababavárásJessica Albapocakszínésznősztárterhesség
0

Írta:

A színésznő Hawaii-on vakációzik családjával, és persze, hogy le is fotózták.

Egy ideje már tudjuk, hogy Jessica Alba harmadik gyermekét várja, és nemrég láthattuk is ennek bizonyítékát. A színésznő férjével, Cash Warrennel és két gyerkőcükkel Hawaii-ra utazott vakációzni, ahol mi mást is viselt volna, mint egy aprócska bikinit. Így hát semmi sem takarta el a kíváncsi tekintetek és kameralencsék elől a sztár szépen kerekedő pocakját.

Alakjára és kislányosan bájos arcára pillantva hihetetlennek tűnik, hogy a 36 éves színésznőnek már van két kislánya. Pedig így igaz: Honor kilencéves, Haven pedig ötesztendős. Persze, nyilván sok segítséget kapott és kap is a gyerekekkel, de Jessicában szerintünk van valami vele született báj és kiegyensúlyozottság, aminek köszönhetően az az érzésünk, mintha ő sosem billenne ki az egyensúlyából. És naná, hogy a sok sportot és a helyes étkezést is be tudja illeszteni a napi rutinjába!

„Számomra fontos, hogy az edzés szórakoztasson is, és a gyakorlatok ne legyenek unalmasak. A 45 perces alkalmak jót tesznek nekem mentálisan, de olykor nincs kedvem sportolni. Ilyenkor arra gondolok, mennyi minden motivál, például tévé, zene, magazinok, edzőpartnerek… de ha ez sem elég, akkor változtatunk egy kicsit az edzéseken, az mindig feldob” – nyilatkozta korábban.

Majd hozzátette, hogy önmaga motiválása szerint az is fontos számára, hogy olykor új mozgásformákat próbáljon ki. Ez lehet bármi, a dance aerobiktól a búvárkodásig. A lényeg, hogy élvezze a mozgást, és örömét lelje benne.

2011-ben, második gyermeke születése után elárulta, hogy lassan, fokozatosan szoktatta hozzá szervezetét a mozgáshoz. Eleinte kardiózott, később pedig a Twitteren azt javasolta követőinek, próbáljanak a kardió mellett váltakozó intenzitású intervallum edzést, kis súlyokkal végzett kör-, valamint pliometrikus edzést beiktatni.

Utóbbi gyors, dinamikus mozdulatokból áll. A technika a feszülés-rövidülés váltakozását használja, így érve el az izmok gyorsaságának, illetve az izom-ideg koordinációjának fejlesztését. A biztonságos edzés kedvéért a gyakorlatok megkezdése előtt neked is azt ajánljuk, konzultálj egy tapasztalt edzővel.

Ami pedig az étkezést illeti, a sztármami nem fogyókúrázik, inkább az egészséges ételek fogyasztásában és a mértéktartásban hisz. Ezért követi a South Beach diétát, melynek megalkotója, Dr. Agatston szerint a szénhidrátok két csoportba sorolhatók: vannak „jó” és „rossz” szénhidrátok.

Ezért kidolgozott egy olyan étrendet, mely csak a jók fogyasztására biztat, mint például a teljes kiőrlésű lisztből készült kenyérfélék vagy zabpehely, illetve alacsony glikémiás indexű ételek, mint számos zöldség és gyümölcs. A diétát hosszú távon étrendként alkalmazva nemcsak a súlyfeleslegednek inthetsz búcsút, hanem egészséged megőrzéséért is sokat tehetsz.

Fotó: Daily Mail


További cikkeink a témában

Kövess Facebook-on!
X