Főoldal > AKTUÁLIS > Megmutatta gömbölyödő pocakját Lola

Megmutatta gömbölyödő pocakját Lola

babaváráslola
0

Írta:

A 36 éves énekesnő közösségi oldalán jelentette be, hogy babát vár.

Gömbölyödő pocakos fotót posztolt magáról Lola, aki azt is elárulta, kislányuk születik majd.

„Tavaly az egyik orvosom azt mondta, hogy öreg vagyok már – kívülről talán nem, de belülről biztosan. Ez elképesztően arcon csapott, hogy egy orvos hogyan mondhat ilyet. Azzal jött, hogy becsapok mindenkit a külsőm miatt, mert fiatalabbnak tűnök a koromnál, és hogy kapjam össze magam, mert tegnapelőtt kellett volna kezdenem gondolkodni, ha gyereket szeretnék; akkor ez nagyon rosszul érintett. Megalázónak éreztem. (…) Egy vérvétel alapján úgy fogalmazott, hogy ha meg is tapad a baba, úgysem marad meg sokáig. Értéktelennek éreztem magam… Csupán a korom és a külsőm miatt megaláztak” – mondta Lola, aki párjával ennek ellenére belevágott a családalapításba.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

✨L O L A✨ (@lolamusicofficial) által megosztott bejegyzés

„Húszéves korom óta úgy élek, hogy mindig találnak valamit, legyen az ciszta, mióma, az egyik petefészkem nem is működik. Január elején nem éreztem jól magam, tele voltam különböző csomókkal. Elmentem orvoshoz, féltem, hogy mi történik velem. A biopsziától kezdve mindenen voltam, és vártam a szövettani eredményt. (…) Amikor kiderült az eredmény – hogy babát várok –, minden megváltozott. Egyikünk sem gondolta, hogy ilyen hamar megfogan a gyermekünk” – mesélte boldogan a márciusban eljegyzett Lola, aki igencsak megszenvedte az első trimesztert. „Csak aludtam, semmihez nem volt erőm, és nagyjából csak gránátalmát tudtam enni. (…) De már jól vagyok mentálisan és fizikálisan is, (…) minden a helyére került” – árulta el a 36 éves énekesnő.


További cikkeink a témában

Kövess Facebook-on!
X