Főoldal > AKTUÁLIS > Ábel Anita fontos döntést hozott

Ábel Anita fontos döntést hozott

Ábel Anita
0

Írta:

Ábel Anitánál betelt a pohár.

Ábel Anitának elege lett a rosszindulatú kommentelőkből, először úgy gondolta, hogy kész, megszünteti közösségi oldalait, de mégsem így határozott. Ettől függetlenül, hozott egy kemény döntést.

“Van, aki nagyon szeret❤️, van, aki irtózik tőlem🤮, de mégis ember vagyok, elsősorban nő és anya, egész életemben hiteles próbáltam lenni, de még most is 45 évesen, van, aki kioktat, és úgy ír nekem, mintha a hülye gyereke lennék! Arra gondoltam befejeztem, nincs több közösségi felület, nincs több követőkkel való kapcsolattartás, mert elsősorban ezért vagyok jelen itt🙋🏼‍♀️❤️(az már csak plussz ha cégek azt gondoljak, hogy hiteles vagyok, hogy hirdessem őket! Az is megtisztelő.)
Nyilván én is érzékenyebb vagyok, és nekem is nehéz, és bár mindig mosolygok, és általában pozitív vagyok, engem is megrémít a helyzet, és a bizonytalanság!
Unom, hogy gonoszak vagyunk egymással, unom, hogy következmények nélkül beszólhatunk, bírálhatunk, ítélkezhetünk…
DE nagyon fontosak vagytok nekem🤗és borzasztó hálás azoknak, akik követnek itt az instán és a facen!
Éppen ezért az eltűnés helyett🙌🏼 a tisztítást választottam!‼️ Mindenkit, aki bántja a másikat vagy engem, bírál ítélkezik, csúnyán beszél, negatív kommentet ír: törlöm, tiltom! 💯Fölösleges megírni is‼️‼️” – írta Ábel Anita hosszú kommentjében, ami a bejegyzése alatt olvashatsz.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Ma reggel arra ébredtem, hogy nem bírom az emberek rosszindulatát, és elég volt…azt érzem egy fajta boxzsák vagyok, akibe bele lehet rúgni, szidni, megkérdőjelezni a tehetséget, bírálni az életet, megkérdőjelezni a szakmáját…és ahogy él, mert legalább addig sem kell a saját életével foglalkoznia senkinek! Igen tudom🙋🏼‍♀️ megosztó személyiség vagyok. Van, aki nagyon szeret❤️, van, aki irtózik tőlem🤮, de mégis ember vagyok, elsősorban nő és anya, egész életemben hiteles próbáltam lenni, de még most is 45 évesen, van, aki kioktat, és úgy ír nekem, mintha a hülye gyereke lennék! Arra gondoltam befejeztem, nincs több közösségi felület, nincs több követőkkel való kapcsolattartás, mert elsősorban ezért vagyok jelen itt🙋🏼‍♀️❤️(az már csak plussz ha cégek azt gondoljak, hogy hiteles vagyok, hogy hirdessem őket! Az is megtisztelő.) Nyilván én is érzékenyebb vagyok, és nekem is nehéz, és bár mindig mosolygok, és általában pozitív vagyok, engem is megrémít a helyzet, és a bizonytalanság! Unom, hogy gonoszak vagyunk egymással, unom, hogy következmények nélkül beszólhatunk, bírálhatunk, ítélkezhetünk… DE nagyon fontosak vagytok nekem🤗és borzasztó hálás azoknak, akik követnek itt az instán és a facen! Éppen ezért az eltűnés helyett🙌🏼 a tisztítást választottam!‼️ Mindenkit, aki bántja a másikat vagy engem, bírál ítélkezik, csúnyán beszél, negatív kommentet ír: törlöm, tiltom! 💯Fölösleges megírni is‼️‼️ Szeretném ha ez a felület, értelmes párbeszédek terepe lenne, pozitív, szeretetteljes❤️❤️❤️ Köszönöm, azoknak, akik itt vannak és szeretik, azt amit csinálok, és bírják a stílusom, persze azzal sincs semmi baj, ha valaki nem, csak kultúráltan tegye💖🦋💖 maradjunk emberek! Ez a vágyam🙏🏻 Kiváncsi vagyok ki olvassa ezt a hosszú posztot végig?! 😂🙋🏼‍♀️🤟 Remélem sokan vagyunk, akik hasonlóan gondolkodnak! ❤️Pusziii #vigyazzunkegymásra

Anita Ábel (@abel.anita) által megosztott bejegyzés, Ápr 5., 2020, időpont: 11:37 (PDT időzóna szerint)

A műsorvezető azonban természetesen próbálja megtalálni a humort is ebben a mindenki számára nehéz helyzetben.


További cikkeink a témában

Kövess Facebook-on!
X