Főoldal > AKTUÁLIS > Nagy kihívás előtt áll Sánta Juliska

Nagy kihívás előtt áll Sánta Juliska

futássánta juliskaSpartan Heroes
0

Írta:

Sánta Juliska élete a sport, most azonban olyat fog tenni, amit eddig még soha.

Sánta Juliska táncol, fut, edz edzőteremben és otthon is, most pedig elhatározta, hogy részt vesz a Spartan Sprint versenyen. Szóval bőven akad motivációja az anyukának, hogy még keményebben edzéseket iktasson be magának. Juliska egészen biztosan szuper eredményt fog elérni, remek kondiban van, irigyeljük is nagyon feszes, izmos hasfalát.

“Tegnap pici kihagyás után újra futottam(utána készült a kép😅) és hát be kell hogy valljam, nem kicsit motivált az (pedig nagyon fáradt voltam🙈), hogy beneveztem életem első Spartan Sprint-jére!!😍😍😍💪🏼 Olyan régóta terveztem már és hihetetlenül boldog vagyok, hogy végre eljött ez a nap is!!” – írta Sánta Juliska.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Új barátok a karantén alatt😍 Aki követ az tudja, hogy a karantén alatt még rendszeresebben jártam futni és hát nagy szerencsénk van, mert olyan helyen lakunk, hogy bármikor ki tudtam menni és gyűjthettem bátran a kilómétereket!😁 Na azt vettem észre, hogy itt a Kis-Duna-parton a futók köszönnek, intenek egymásnak egytől egyig!😍 Én is elkezdtem és időről időre észrevettem, hogy milyen plusz jókedvet csinál ez a fajta gesztus, egyre jobban éreztem, hogy ez a hobbi mennyire összekapcsolja az embereket, lassacskán ,,szinte” ismerősként tekintettem az új barátimra, éreztem a közösség erejét!🤩 Szóval így lettek új barátaim😁, szuper motiválónak tartom ezt az egészet, pedig tényleg csak egy apró gesztus, de annál nagyobb mosolyt csal az arcomra!😃 . Máshol is köszönnek egyébként a futók egymásnak????🙈 . Tegnap pici kihagyás után újra futottam(utána készült a kép😅) és hát be kell hogy valljam, nem kicsit motivált az (pedig nagyon fáradt voltam🙈), hogy beneveztem életem első Spartan Sprint-jére!!😍😍😍💪🏼 Olyan régóta terveztem már és hihetetlenül boldog vagyok, hogy végre eljött ez a nap is!!🙏 . Ti voltatok már Spartanon?? Van akivel fogok találkozni Orfűn??🤩🤩 . #santajuliska #futás #futóközösség #kisdunapart #spartan #spartansprint #spartanracehungary #orfű #run #sport #fitness #fitnessmotivation #runninggirl

Sánta-Széphalmi Júlia (@santajuliska) által megosztott bejegyzés, Jún 12., 2020, időpont: 9:59 (PDT időzóna szerint)

Aki egyébként a nappaliban laza spárgával nyújt.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Sánta-Széphalmi Júlia (@santajuliska) által megosztott bejegyzés, Máj 29., 2020, időpont: 3:39 (PDT időzóna szerint)

és nem semmi gyakorlatokat tud:

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Furcsa május elseje.. nem megyünk majálisra, még csak májusfát sem állítunk😅, de nem baj, ünnepeltem személy szerint egy jó kis edzéssel aztán estére beizzítjuk megint a bográcsot!😍😍 Nektek milyen érzés, hogy nincs nagy összejövetel most sem?? Vagy már teljesen hozzászoktatok??💁🏻‍♀️ . Ez a szett ami rajtam van pedig valami isteni, kényelmes, nem csúszkál sehova, tart és az anyaga 👌🏼👌🏼👌🏼!😍 Ha szeretnétek ilyen szerkót, csekkoljátok a @galaxy__athletics oldalát, használjátok a juliska15 kódot, hogy kapjatok rá kedvezményt!🤩😍☝🏼🙏 #santajuliska #majális #edzés #fitness #fitnessmotivation #galaxyathletics #galaxycrew #yousetthelimits #limitless #fitnesslife #fitnesslover #sport #kettlebell

Sánta-Széphalmi Júlia (@santajuliska) által megosztott bejegyzés, Máj 1., 2020, időpont: 8:27 (PDT időzóna szerint)

(címlap fotó: Sánta-Széphalmi Júlia/Instagram)


További cikkeink a témában

Bükfürdő

Ilyen egy igazán pazar hétvége Bükfürdőn

Írta:
0

Nemrégiben megújult a Greenfield Hotel Golf&Spa: belső tereik felújításra kerültek, újjászületett spa- és wellnessrészlegük, szobáik új, modern és elegáns külsőt kaptak. Ennek apropóján látogattunk el Bükfürdőre, hogy meglessük, milyen egy igazán pazar külsővel rendelkező hotelben eltöltött hétvége.

Kövess Facebook-on!
X