Főoldal > AKTUÁLIS > Gyógyíthatatlan betegek, mégis érmet nyertek az olimpián

Gyógyíthatatlan betegek, mégis érmet nyertek az olimpián

olimpia
0

Írta:

A Nielsen ikrek betegségük ellenére sem szerették volna feladni álmaikat.

Laviai Nielsen és testvére, Lina sclerosis multiplex-szel küzdenek. Amíg Lina 2013 óta tisztában volt azzal, hogy ebben szenved, addig Laviai csupán két nappal a 3 évvel ezelőtti tokiói olimpiai játékok előtt tudta meg a diagnózist. A két nővér ennek ellenére nem akart paraatlétikára váltani, mely, úgy tűnik, igencsak jó döntés volt, hiszen abszolút megállják a helyüket egészséges társaik között.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Laviai Nielsen (La-vi-ah) (@laviai) által megosztott bejegyzés

„Testemben olyan érzések voltak, amelyeket nem tudtam megmagyarázni. Először a csapat orvosának szóltam, és jeleztem, hogy a családban volt már ilyen betegség. Ekkor mondták, hogy ikertestvérként nagyobb esélyem van rá” – mesélte a sportoló, aki elmondta, hogy ennek ellenére letaglózta a végső diagnózis, bár inkább pszichésen volt nehéz feldolgoznia.

Az ikrek egyébként remekül szerepelnek az olimpián: Laviai már nyert egy bronzot a 4×400-as vegyes váltó tagjaként, és még vár rá a 400-as verseny, míg Lina vasárnap könnyedén jutott tovább a 400 gát előfutamaiból.

Címlapkép: Dan Mullan/Getty Images

Forrásunk volt. 


További cikkeink a témában

Kövess Facebook-on!
X