Horváth éva négy hónapot töltött kórházban, most speciális terápiát kap.
Tavaly novemberben szenvedett motorbalesetet Balin Horváth Éva. Lábsérülése olyan súlyos, hogy az amputálást is számításba vették az orvosai, amit végül csak úgy tudott elkerülni, hogy fixálták a bokáját.
Horváth Éva a story.hu-nak mesélt arról, hogy nemrég egy újabb speciális terápiának vetette alá magát: hiperbár oxigénterápiás kezelést kap.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
“Ez egy alternatív gyógymód, ami az arab országokban, illetve Izraelben jóval elterjedtebb, itthon mindössze három helyen van, és az orvosok sem annyira ismerik. Ez tulajdonképpen azt jelenti, beülök egy kamrába, ahol megemelik a környezeti nyomást, és egy maszkon keresztül százszázalékos oxigént lélegzem be. Ennek számos kedvező élettani következménye van az emberi szervezetre, például sztrók után kifejezetten hasznos lehet a felépülésben. Én a csontvisszaépítő és a baktériumölő hatása miatt vettem igénybe, mert a kórokozó csekély mértékben még mindig jelen van a szervezetemben. És az orvosaim nem szerettek volna több antibiotikumot felírni, mert már így is a túladagolás küszöbén álltam” – mondta a szépségkirálynő, aki bizakodó.
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |