Több szépítészeti kezelése is volt, ami miatt keményen támadják.
Nyári Darinka pár hete posztolta ki a közösségi oldalára, hogy részt vett egy kombinált szépészeti kezelésen. Többek közt fel lett töltve a szája, egy különleges koreai technikával meg lett emelve az arca, illetve egy kevés botoxot is kapott a szemöldöke fölé. Tudta, ezért kap majd hideget és meleget is, így nem véletlenül írta a képek alá, hogy számít majd azokra a kommentekre is, amik azt firtatják: „Na de minek volt ezekre szükség?” – írja a story.hu.
„Szeretem azt, ahol most az életem tart, szóval semmi szín alatt nem lennék újra huszonöt éves… És nem is szeretnék a huszonöt éves arcommal szembesülni a tükörben!
Szeretem a ráncaimat, és nem is célom eltüntetni mindet. Viszont be kellett látnom, hogy az a munka, amit végzek, illetve az a felelősség, ami vele jár, meglátszik rajtam… Reggelente sokszor fáradt, nyúzott az arcom, és nekem nincs időm indulás előtt arra, hogy órákig sminkelgessek” – indokolta meg a szépítészeti beavatkozásának okát Darinka.
„Bevallom, az első kezelés előtt – amihez egészen Szegedig kellett utaznunk – nagyon meg voltam ijedve. Pontosan amiatt, hogy véletlenül sem szerettem volna, hogy megváltozzon az arcom. De amint bemutatkoztunk egymásnak a doki nénivel – a férjem hívja így Krisztinát, noha fiatalabb nála –, elmúlt minden félelmem.
Egyrészről megnyugtatott, milyen jó állapotban van a bőröm, és az is hamar kiderült, hogy ő is a természetesség híve, tehát eszében sincs plasztikcicát csinálni belőlem – neveti el magát. – Az már csak egy plusz volt, hogy a szülei nagy Jóban Rosszban rajongók voltak, így mindenképp szerettek volna velünk találkozni. És hát baromi kedvesek voltak!” – mondta a tapasztalatait Nyári Darinka.

