A 50 éves Molnár Anikó az elmúlt időszakban látványos életmódváltáson ment keresztül: mintegy 18 kg-tól szabadult meg, ám a fogyás következményeként testén megjelentek azok a jelek is, amelyeket csak plasztikai beavatkozásokkal tudott kezelni. Most egyszerre vállalt has- és mellplasztikát, hogy alakja ismét olyan legyen, amiben jól érzi magát és a munkájához is igazodik.
Molnár Anikó korábban maga is elmondta: súlya 100 kg felett volt, és inzulinrezisztencia miatt orvosi kezelésre szorult — előbb tablettával, majd injekciós kúrával. Az így elindult fogyás során először 27 kg-t adott le, de a mozgás és életmódváltás hiánya miatt egy rész visszatért. Az elmúlt hónapokban pedig ismét áttörés történt: újabb ~18 kg mínusz, amit már a fotósai is észrevettek: „látszik, hogy kifogytam a bőrömből” – idézte a lap.
Miért volt szükség plasztikára?
Amint Anikó fogalmazott: „közel 50 évesen már meglátszik a bőrömön a fogyás”. A fogyás eredményeképpen a testén – különösen has- és mell tájon – a bőr megereszkedett, az alkat arányai pedig olyan irányba tolódtak, amelyek már zavaróak voltak munka közben, fotózásnál, tartalomgyártásnál. Ezért döntött úgy, hogy egyszerre két nagy beavatkozást vállal: has- és mellplasztikát. „Úgy voltam vele, akkor egyszerre fájjon a kettő, és egyszerre legyek bekötve hat hétig.” – mondta a műtét előtt.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
A beavatkozás és jelen állapot
A műtétre 2025 augusztusában került sor a hasplasztika után nehéz volt számára például felülni, emellett a mellpótlás abból a szempontból is kihívást jelentett, hogy a karokat sem terhelhette. Az implantátumok méretét is növelték: „a cicimet csinálták már párszor, azt a fájdalmat ismerem. A has viszont idegen terület…” – nyilatkozta korábban.
Anikó elmondta, hogy bár már a mostani állapotával elégedett – „sosem volt még ilyen jó formában” – mégsem zárja ki, hogy később visszatér a sebészhez finomításra. Ugyanakkor egy dolgot kategorikusan kizárt: egy testrészét nem plasztikáztatná, mert számára az „csalás lenne”. Hangsúlyozta, hogy a műtét nem öncélú volt, hanem a test- és munkaképességének összhangját célozza meg: „mivel úgymond a testemből élek … nem engedhetem meg, hogy ne legyen tökéletes a testem.”
 |
 |
 |
 |
 |