Főoldal > ÉV EDZŐJE > Diaz fitt kulisszatitkai

Diaz fitt kulisszatitkai

BiotechUSADiazedzés
0

Írta:

Csöndör László Diaz nevét már az egész ország ismerheti, hiszen a Fluor Tomival közös Wellhello zenekar elnökeként évek óta a hazai popzene csúcsán ad koncerteket országszerte és ontja magából a jobbnál jobb slágereket.

Az énekes prioritáslistája élén található a sport, az egészséges táplálkozás és a fitt életmód. Az edzőteremben épp olyan otthonosan mozog, mint a stúdióban vagy a próbateremben, hiszen ahogy mondja, a színpadi élet nem működhet igazán a jó állóképesség nélkül. Most megosztotta velünk kulisszatitkait és azt is megtudhatjuk, hogyan tudja összeegyeztetni a koncertezést a fittséggel!

Mit sportoltál korábban és mit sportolsz jelenleg?

Kézilabdáztam. Apukám is kézilabdázott, így gyerekkoromban már megszerettette velem ezt a sportágat, amit a mai napig imádok, bár most már leginkább csak nézem. Van jó néhány cimborám, akik sportszerűen űzik, el szoktam menni a meccseikre. Amikor abbahagytam, akkor az életemben lett egy űr, eltűnt a sport és nagyon hiányzott. A panelünk aljában volt egy konditerem, gondoltam, lemegyek, megnézem. Azóta járok kondizni, amit azóta is nagyon szeretek.

Egyedül vagy edzői segítséggel edzel?

Közel két éve kezdtem el edzővel edzeni, Schneider Ádámra esett a választásom, azóta is hozzá járok. Neki köszönhetem, hogy rengeteg gyakorlatnak vele tanultam meg a helyes kivitelezését, amit korábban nem feltétlenül csináltam jól. Nem az a fontos, hogy mekkora súllyal dolgozunk, hanem inkább az, hogy helyes legyen a gyakorlat kivitelezése.

Heti hány alkalommal mész az edzőterembe?

Változó, mivel a fesztiválszezonban nem mindig tudok lemenni heti ötször, ember legyen a talpán szerintem, aki ezt abban az időszakban letolja. Amikor nyugi van, mint most is, akkor heti ötöt mindenképpen lemegyek, meg járok boxra is, amit heti egyszer szoktam beiktatni a kondi mellé.

diaz edzés

Mi a kedvenc gyakorlatod?

A fekvenyomás, amiről kiderült, amikor Ádámmal elkezdtem edzeni, hogy nem teljesen csinálom helyesen. Ezt a rossz beidegződést szerencsére azóta sikerült kijavítani, ezért is mondom, hogy szerintem nagyon fontos az edző.

Melyik testrészedben volt eddig a legdurvább izomlázad?

A vádlimban. Egy repülőút előtt álltam, de úgy gondoltam, vádlizok egy jót előtte való nap. A repülőút közepe felé, amikor először felálltam a székből, tudatosult bennem, hogy ebből bizony elég durva izomláz lesz. Így sajnos nem volt túl kellemes az utána való városnézés.

Fehérjéből melyik a kedvenc ízed?

Nagyon szeretem a kókuszt! Emlékszem, amikor elkezdtem edzeni, akkor összesen három íz volt a piacon, eper, vanília és csoki. Kicsit már untam ezeket, így tényleg nagyon örülök annak, hogy ma már rengetegféle íz közül lehet választani.

Milyen táplálékkiegészítő van mindig a táskádban?

Rengeteget utazunk egész évben és nagyon sokszor vagyok abban a helyzetben, hogy amikor éhes leszek, akkor csak egy benzinkúton tudok megállni, és mondjuk a kutas hotdogot kellene megennem, de ugye ez azért nem annyira jó. Úgyhogy ilyen esetekre mindig vannak nálam Zero Bar fehérjeszeletek és Nuts and Fruits és Nuts and Honey magvakból készült szeletek, amik nem tartalmaznak hozzáadott cukrot.

Mi a kedvenc csalókajád?

Én nem szoktam csalónapot tartani és talán mondhatom magam szerencsésnek, mert édesszájú sem vagyok. Aminek viszont nem tudok ellenállni, az a nachos. Na arra egyszerűen nem tudok nemet mondani, pláne, ha van hozzá jalapeno paprika is.

 Kíváncsiak vagytok rá, Csöndör László Diaz hogyan tudja összeegyeztetni a koncertezést a fittséggel? Tartsatok velünk egy igazi elnöki napra!


További cikkeink a témában

BiotechUSADiaz

Diaz fitt kulisszatitkai

Írta:
0

Csöndör László Diaz nevét már az egész ország ismerheti, hiszen a Fluor Tomival közös Wellhello zenekar elnökeként évek óta a hazai popzene csúcsán ad koncerteket országszerte és ontja magából a jobbnál jobb slágereket.

Kövess Facebook-on!
X