Főoldal > ÉV EDZŐJE > “Ezért a címért mindenkinek meg kellett dolgozni”

“Ezért a címért mindenkinek meg kellett dolgozni”

Az év edzőjeÉv edzőjeKatus Attila
0

Írta:

A wellandfit.hu és a Wellandfit magazin által második alkalommal rendezett Év edzője verseny győzteseit arról kérdeztük, mit jelent számukra a győzelem.

A nyertesek jutalma Az Év Edzője cím és 100 ezer forint értékű BioTechUSA utalvány volt. Több mint 20 ezer ember állt az ügy mellé szavazatával.

A győztesek

Személyi edző: Papp Norbert

Csoportos órát tartó edző: Tóth Alexandra

Prezenter: Katus Attila

Sportedző: Gál-Bulyáki Alexandra

Csapatsport edző: Igás Andor

Az Év felfedezettje a szakmai zsűri döntése alapján Hegedűs Nóra lett.

ÉV EDZŐJE KATUS ATTILA

A fotón balról jobbra: Szentgyörgyi Rómeó (zsűritag), Papp Norbert, Kiss Virág (zsűritag), Hegedűs Nóra, Katus Attila, Tóth Alexandra, Gál-Bulyáki Alexandra, Igás Andor

A nyerteseket arról kérdeztük, mit jelent nekik a győzelem.

Papp Norbert

“Alig 5 éve dolgozom hivatásszerűen a sport szakmában, ezért is különösen nagy megtiszteltetés, hogy most itt lehetek a díjkiosztó ünnepségen. Az a 3000 szavazat, amit kaptam, számomra a hétköznapokban végzett sok lelkiismeretes munkám elismerése. Azt jelenti, hogy sokan azt gondolták – és meg is üzenték – hogy megérdemelem azt, hogy én legyek az év személyi edzője. Szeretném, ha ez a cím új utat nyitna nekem a szakmai fejlődésemben és elismerésemben, hogy általa még több embernek tudjak segíteni  – akár a szabadidő sportban, akar a verseny sportban, fogyásban, diétában vagy egészség megőrzésben. Hisz nekünk, edzőknek ez a célunk. Mi azért dolgozunk, hogy az egészséges életmód érdekében minél több embert léptessünk be a sport világába.”

Tóth Alexandra

“Én egy személyes történetet szeretnék megosztani. Edzőnek készültem, kosárlabda edzői tanfolyamra jártam, és közben szereztem tudomást arról, hogy aerobik edzői osztály is indult. Nagyon lelkes lettem. Két hónapos lemaradással, de annál nagyobb lendülettel csatlakoztam hozzájuk. A harmadik órán a tanárnő kiállított az osztály elé, hogy mutassak be egy 10 perces bemelegítő blokkot. Valójában nem igazán voltam képben, nem tudtam még, mit is kellene bemutatni, de kiálltam a többiek elé. A siker akkor elmaradt, sőt néhányan ki is nevettek.  Akkor, ott eldöntöttem, hogy megmutatom mindenkinek, hogy sikeres oktató válik belőlem. Most úgy érzem, megérkezett a visszaigazolás, az Év edzője díj bizonyítja, hogy jól dolgozom. Szeretném tovább adni az embereknek a hitvallásomat: ha valamit nagyon szeretnél, és teszel is érte, és hiszel magadban, akkor minden sikerül, minden cél elérhetővé válik.”

Katus Attila

„A díjazásom kapcsán két gondolat jutott eszembe. Az egyik, hogy mitől sikeres egy oktató. Nagyon sokféle oktatót ismerünk a szakmában, van, aki szakmailag gyengécske, mégis nagyon népszerű, van aki szakmailag erős, mégis alig ismerik. Én azt mondom, hogy a sikernek az egyik kulcsa, az hogy van a személyiségünkben egy olyan plusz, amivel motiválni tudunk embereket, amivel másokra tudunk hatást gyakorolni. Másrészről pedig, ezért a címért mindenkinek meg kellett dolgozni, hiszen ez egy online felület. Ha nem teszünk érte semmit, akkor nem biztos, hogy jobban szerepelünk a vetélytársainknál, bármennyire is jó munkát végzünk a hétköznapokban. Egy oktató számára is fontos, hogy tudja, hogy hol a helye és kell a megfelelő önbizalom és önismeret, hogy ha az ember nem nyer, akkor sem kell, hogy csüggedjen és ha nyer, akkor se legyen hivalkodó. Az elmúlt évben nem én lettem az Év prezentere, idén igen, jövőre valószínűleg nem én leszek a díj nyertese, és ezzel boldogan együtt tudok élni. Minden díjazottnak ezúton is gratulálok, sok sikert kívánok a jövőben is!”

Gál-Bulyáki Alexandra

“Az Év Sportedzője díjnak számomra óriási eszmei értéke van. Nagyon hálás vagyok érte. 14 éve foglalkozom gyerekek úszásoktatásával, ám fél éve megszületett a kisfiam, Axel, így a háttérbe szorultam. Most a férjem támogatásával hetente kétszer járok vissza az uszodába, ezért vacilláltam a nevezéskor, hogy vajon így is helyt tudok-e állni egy nagyszabású versenyben. Nem vagyok most mindennap szem előtt, nem tudtam, ez milyen hatással lesz a szavazásra. Fel voltam készülve arra, hogy a küzdelem szoros lesz, de bíztam a munkám erejében. Nagyon jó érzés, hogy 14 év kemény munkájának most beérett a gyümölcse. Köszönöm a lehetőséget!”

Igás Andor

“Testnevelő tanárként dolgozom és mellette gyorstollas edzéseket irányítok fiataloknak, és régebb óta fiataloknak. Ez a verseny sportágam számára nagyszerű promóció, hiszen sokan nem ismerik még ezt a remek ütős sportot. Emellett nekem személy szerint is hatalmas elismerés. Elismerés, mert az online szavazáson több mint másfélezer embertől kaptam szavazatot. Bár sokan nem láttak még edzést tartani, mégis mellém álltak, támogattak, ami azt jelzi számomra, hogy az út, amin járok, az emberekhez való hozzáállásom, az eddig elért eredmények helyénvalóak. Természetesen nem sikerülhetett volna szerető család, segítő munkahely és lelkes tanítványok nélkül, akiknek ezúton is köszönöm a segítséget! Továbbra is jó példa szeretnék lenni ismerőseim előtt, és tovább erősíteni a mozgás szeretetét, a vidám játék élményét, az egészség fontosságát a legkisebbektől a legnagyobbakig!”

Hegedűs Nóra

„Bízom abban, hogy ez a díj nem csak valaminek a jutalma, vagy befejezése, hanem olyan kapukat nyit meg, melyeken át fogok sétálni és élni fogok az új lehetőségekkel.  Azt gondolom, hogy nekünk, edzőknek nagyon összetett a feladatunk, fontos, hogy motiváljuk a vendégeinket, illetve példát mutassunk más edzőknek is. Nagyon remélem, hogy a mai magyar edző társadalomnak szüksége van a személyiségemre. Azt gondolom, kell, hogy legyen alázatunk a munkánk iránt, és a vendégeink iránt, legyen igényes a megjelenésünk, nem csak az edzőteremben, személyi edzéseken és a csoportos órákon, de a hétköznapokban is. Készen kell, hogy álljuk a változásokra és tudjunk fejlődni. Az, hogy edzők vagyunk, egy nagyon nagy felelősség, úgyhogy ebben szeretnék példát mutatni és minél több sikert elérni!”


További cikkeink a témában

BiotechUSADiaz

Diaz fitt kulisszatitkai

Írta:
0

Csöndör László Diaz nevét már az egész ország ismerheti, hiszen a Fluor Tomival közös Wellhello zenekar elnökeként évek óta a hazai popzene csúcsán ad koncerteket országszerte és ontja magából a jobbnál jobb slágereket.

Kövess Facebook-on!
X