Fitt Panni kalandjai A piros lámpánál kicsit körbenézek, innen a magasból, az autók fölött egy méterrel mennyire más minden! Ahogy belesimulok a lendületbe, tisztul a fejem, rend lesz idebenn, érzem az erőt, hogy izmaim bárhová elvisznek, szívem boldogan dolgozik, szállítja szép piros vérem, meg a finom oxigént, érzem, hogy létezem. Persze figyelni kell, eleinte féltem […]
Fitt Panni kalandjai
A piros lámpánál kicsit körbenézek, innen a magasból, az autók fölött egy méterrel mennyire más minden! Ahogy belesimulok a lendületbe, tisztul a fejem, rend lesz idebenn, érzem az erőt, hogy izmaim bárhová elvisznek, szívem boldogan dolgozik, szállítja szép piros vérem, meg a finom oxigént, érzem, hogy létezem.
Persze figyelni kell, eleinte féltem is kicsit, a forgalom, dugók, fáradt és feszült autósok, de ahogy egyre magabiztosabb lettem a nyeregben, egyensúlyérzékem kifinomult, valahogy ez az önbizalom átkúszott egész életembe. Az első hónap után nem fértem bele kedvenc szűk farmerembe. Bizony, az izom több helyet foglal, mint a párnácskák, sebaj, modell már úgysem leszek, legfeljebb feszesebb. Alapozóm is a kukában landolt, köszönhetően a természet tisztító erejének, ahogy a mozgástól felfrissült vérkeringésem, minden nap szélben szellőztettem bőrömet, az a pár gyöngyöző izzadságcsepp meg külön jót tesz, és feleslegessé a pirosítót. El ne feledjem: bőrkeményedéseim is eltűntek, nem mintha nem szeretnék gyalogolni, de lábfejem így kevesebbet gyötrődik terhem alatt.
Suhanok, nincs előttem akadály, együtt lélegzem a várossal, a kipufogók fölött pár méterrel már nem is olyan vészes, persze az óriáskígyóként tekergő mérges dugókat igyekszem elkerülni. Külön ajándék, ha a budai felső rakparton visz utam, végig a Duna mellett, jobbról a pesti panoráma, édes vízszaggal fűszerezve, balról kedves fák és a Vár simogatnak. Innen a nyeregből olyan szép minden, eltűnnek a szépséghibák. Reggel így ébresztem a testem, mire beérek (persze hamarabb és üdébben, mint autóval, vagy tömegközlekedéssel), friss a fejem, felpezsdülnek és vidám táncot járnak bennem a sejtek. Délután meg kitekerem magamból a stresszt, alig várom, hogy felpattanjak drótparipámra, és ahogy hajtok: jobb-bal, jobb-bal, kiégessek magamból fél óra alatt háromszáz kalóriával együtt minden feszültséget.
Mi ketten: a bringám és én nyerő páros vagyunk. Éspedig NŐI. Mert a nyeregben sem kell lemondani nőiességünkről. Na nem a „Csajok a csúcson” csiklandós izgalmaira gondolok – szerintem ilyesmit csak a forgatókönyvírók fantáziája és nem az élet szülhet –, azért a szűk nacikkal nem árt vigyázni, mert előfordulhatnak meglepetéseket. De egy formás kis női vázas darab, amolyan amszterdami képeslapokról ismert, elöl kosárkával, ami ínycsiklandó bagettek és vidám csokrok után kiált, csak fokozza gazdája kisugárzását. Nem kell elfelejteni se szoknyát, se szexi topánkát: a magas sarkak kiválóan megtámaszthatók a pedálban, bár a szoknyánál nem árt ügyelni, hogy a menetszélben fellibbenve mi villan ki alóla.
A bringám és én, csak mi ketten: ahogy szeljük barátunk – a város utcáit, minden nap mellénk szegődik a szabadság, az erő, a szépség és a béke.
 |
 |
 |
 |
 |