Erő és alázat

Saját sikerei után emberek ezreinek mutat utat egy egészségesebb élethez és az Országos Egészségfejlesztési Intézet Életmód Osztályának vezetőjeként toboroz híveket a rendszeres mozgásnak.

Dühít, mikor ugyanazért a munkáért a férfi több pénzt kap, mikor a sportpolitikában a nő másodrendű, mikor magasabb beosztásokban alig találni nőket. Ha még egyszer megszületek, fiú leszek – de azért lehet, hogy harmadszorra már nem. Van persze sok pozitívum is: mi nők racionálisabbak vagyunk, jobban tudunk gazdálkodni az időnkkel, jobban értékeljük az egészséget. Egy férfi legtöbbször csak akkor szól, hogy baj van, ha már késő. És a nők természetesebbek: futunk a csajokkal a Szigeten, ketten-hárman együtt, és odaszólogatunk a jó pasiknak. Persze mindig pozitív az üzenet: de lehet, hogy ha férfi lennék, ezt nem merném.

Fiatalabb koromban örültem, hogy öltözhettem színesen, míg a férfiaknak maradt az öltöny, meg a nyakkendő. Most meg festhetem a hajamat – amiért egy férfit talán megszólnának, pedig ez is éveket jelent. De a betegség megtanított, hogy vannak a fehér hajnál sokkal rosszabb dolgok. Négy percen belüli kilométerekkel futottam maratont, és ezzel a világon akkor a legjobbak között voltam. Aztán beteg lettem, és mikor kikerültem a kórházból, nem értem át a Körúton a zöld alatt a zebrán. Fel voltam háborodva, hogy miért én lettem beteg, és ha már beteg lettem, futóként miért a lábam. Tíz évembe került, míg alázatosan elfogadtam, hogy nem a temetőben vagyok.

Most már fel tudom fogni pozitívan, sőt, valahol úgy érzem, visszaélek azzal, hogy voltam egy élsportoló, lettem egy sánta ember; és erről a világ sokkal jobban tud, mint a világbajnokságomról. Ezt a munkámban megpróbálom kihasználni: 1990-ben kerültem az Egészségfejlesztési Intézetbe, ahol az lett a dolgom, hogy rábeszéljem az embereket az egészségesebb életre – ha ők is akarják. Akinek jobb a közérzete fizikailag, az szellemileg, lelkileg is edzettebb lesz. Abban pedig, hogy a családnak milyen az életmódja, a nő játssza a főszerepet, ő a karmester. Mi vásárolunk, mi főzünk, mi visszük a gyerekeket különórákra, és amíg kicsik, a hétvégi elfoglaltságokat is mi szervezzük. A gyerek az első hat évben veszi föl az otthoni minta alapján életmódszokásainak közel felét: ezért nem mindegy, hogyan vezényelnek a karmesterek.

Akik persze sokfélék lehetnek: az én férjem például nehezen fogadta el, hogy nem vagyok cicáskodó típus. Kétségtelen, hogy a nőies finomságok hiányoznak belőlem. Ez nem is engem zavar, inkább a családomat. Van egy fiúgyerekünk, ő sem könnyen szokta meg, hogy nem puszilgatom napjában többször. De mert ilyen vagyok, ezért is lettem tájfutó, ezért választottam ilyen kemény sportot. Már nem fogok megváltozni!