Milyen a testi intelligenciád?

Testképe minden ép tudatú embernek van. Látjuk magunkat, érzékeljük a határainkat, irányítjuk a mozgásunkat, észleljük térbeli helyzetünket. Az pedig, hogy milyen érzelmek kísérik e folyamatokat, lelkiállapotunkról, kedélyünkről, szorongásainkról, elfojtott traumáinkról árulkodik.

– A testi-lelki egészséget alapvetően befolyásolja, hogy harmonikus kapcsolatban élünk-e saját magunkkal. Hogy elfogadjuk-e önmagunkat hibákkal, erényekkel együtt (reális-e a testképünk), és tudunk-e szeretettel bánni magunkkal, nem pedig ellenséget látni a tükörben – magyarázza Fehér Pálma Virág klinikai szakpszichológus, szomatoterapeuta.

Tükröm-tükröm…

Ki ne ismerne olyan lányt, aki bár kifejezetten vonzó, karcsú és fiatal, örökké elégedetlen a külsejével. Az ellentéte sem ritka: kevéssé divatos alkatú, csinosnak nemigen mondott nő, aki jóban van önmagával, boldog tud lenni azzal, amivel a természet ajándékozta-verte (nézőpont és ízlés kérdése az egész). Nyilvánvaló, hogy nem csak a külsőnktől függ, jól érezzük-e magunkat a bőrünkben. Van olyan reggel, amikor az embert elkeseríti a látvány, amellyel a tükör szembesíti. Gond akkor van, ha már minden reggel ilyen. Ha sosem tudja mosolyogva szemlélni önmagát. Ha sosem mer egész alakos tükörbe nézni. Vagy ha folyton magát mustrálja, pontosabban azt az „iszonyú” részt vagy egészt, amelyet képtelen megszokni.

Dizmorfofóbiának nevezik azt a betegséget, amelynek lényege a rögeszmés elégedetlenség bizonyos testrészekkel.  A dizmorfofóbiás ember rejtegeti teste szégyellt felületét. Súlyos esetben állandóan szorong, hogy mások mit gondolnak róla, társas kapcsolatai leépülnek. És mert folyton torznak vélt testével foglalkozik (amely általában nem is torz, vagy nem olyan mértékben, mint a tulajdonos hiszi), az élet egyéb területein is kevésbé sikeres, mint amennyire képességei érdemesítenék.

– Plasztikai sebészek rendelőiben is várakoznak ilyen panaszoktól szenvedő páciensek annak reményében, hogy a szike csodát tesz. Pedig esetükben nem tesz – mondja pszichológus szakértőnk –, hiszen ezeknek az embereknek a lelkével van gond elsősorban, és a műtét, legalábbis önmagában, nem hoz boldogságot. Vannak, akik a tökéletesen sikerült operáció után úgy érzik, nem érdemelték meg ezt az „ajándékot”. Akad olyan is, aki máris elkezd a következő műtétre gyűjteni, mert mániákusan igyekszik testét – a más számára talán inkább ijesztő, mintsem vonzó – ideáljához hasonlatossá tenni.

A bölcsőben dől el?

Igen! Legalábbis nagyrészt. Azokat az embereket, akik jóban vannak önmagukkal, magabiztosak, és viszonylag könnyen döntenek nehéz helyzetekben, jellemzően nagyon szerették gyerekkorukban, valós igényeiknek megfelelően gondoskodtak róluk, kívánságaikat figyelembe vették. A velük szemben támasztott elvárások reálisak voltak. Szüleik tudtak hitelesen (valódi teljesítményt) dicsérni, nem ajnároztak, és szívvel-ésszel-indokoltan korlátoztak is. Az ilyen családban a gyerekek érzelmi biztonságban vannak, és egészségesen fejlődhetnek.Ha a szülő testileg-lelkileg elhanyagolja gyerekét, ha nem tiszteli benne a másik embert, akkor nagy valószínűséggel olyan felnőtt kerül ki a családból, aki tovább bünteti magát, hisz azt nem tanulta meg, hogyan kell szeretni. Mivel nem rendelkezik kellő önbizalommal, rosszabbul éli meg társainál a krízishelyzeteket. Külső támogatás (erős rokoni kötelékek) és belső stabilitás híján nehezebben viseli majd a nagy változásokat, például testének és lelkének a kamaszkorral, terhességgel, menopauzával járó átalakulását. Mindazonáltal túlzott egyszerűsítés lenne kizárólag a családot, a szeretethiányt, a rossz bánásmódot okolni a testképzavarokért.

Megfigyelhető, hogy egyre többen egyre kétségbeesettebben akarnak szebbek, fiatalabbak lenni, vagyis annak látszani.

– Régen különlegességnek számított, ha valaki szép volt. Ma az esztétikus külső követelményként is megjelenik – mondja szakértőnk. Nemcsak a gyógyítás és a betegségek megelőzése a mindennapi orvoslás feladata, hanem a társadalmi elvárásokhoz való sikeres alkalmazkodás segítése is – gondolok itt a szépészeti műtétekre. A kor jelszava az eladhatóság. Nap mint nap szó szerint vásárra visszük a bőrünket. A munkaerőpiacon például. Ahol a jó külső azt jelenti: adok magamra, egészséges vagyok, fiatal(os), tehát rugalmas és erős, bírom a strapát. A párkeresési szokások is megváltoztak.

Úgy tűnik, kevesen választanak egy életre társat. Nemcsak húszévesen kerülhet az ember „eladósorba”, hanem akár évtizedekkel később is, tehát a szépségre mint a hódítás fegyverére később is szükség van. A verseny pedig nagy. Az elvárások is. A világ már nemcsak azt várja a nőtől, hogy összetartsa a családot, és jó anya, feleség legyen, hanem a korábban férfiasnak számító területeken (kenyérkeresőként) is érvényesülnie kell. Úgy, hogy közben nőies tulajdonságait, kedvességét, otthonteremtő képességét és báját se veszítse el. A szakemberek szerint a maximalista elvárások, pontosabban a megfelelési képtelenség termékei többek közt az evési zavarok (az anorexiáról és társairól van szó), amelyek mind-mind testképzavarral is járó lelki betegségek.

A témáról bővebben a Nők Lapja Egészség Magazin legfrissebb számában olvashatsz.

Szöveg: Kurucz Adrienn, Sárközy Ágota