A hazugság pszichológiája – avagy miért hazudunk?

A Föld összes élőlénye megtéveszt, becsap, hazudik. Érdekesség, nemcsak mi, emberek folyamodunk hozzá, hanem az állatok és a növények is. A különbség annyi, hogy az utóbbi csoportoknak nyomós oka van rá: az életben maradás. Mi kitűnően el tudnák nélküle éldegélni, mégsem tesszük.

Okok

Ki ezért, ki azért hazudik. Sokszor magyarázzák azzal, hogy társadalmilag így jobban lehet érvényesülni, illetve hogy meg akarunk úszni kínos, veszélyes szituációkat. De talán a legjobb magyarázat a kérdésre az, hogy azért, mert az igazság fáj. Fáj az igazság üzleti partnerünknek, hogy nem kapja meg időben az ígért összeget, mert ki kellett valamiből fizetnünk a rezsit, fáj a házastársunknak, hogy kövéríti a ruha, és fáj önmagunknak bevallani azt, hogy gyengék vagyunk. Érzékeny lelküket csak úgy tudjuk megnyugtatni, ha a valóságot szebbé varázsoljuk: vagy úgy, hogy mást mondunk, mint ami történt, vagy úgy, hogy elhallgatunk dolgokat.

Anya, apa, ne büntess!

Pszichológusok azt állítják, hogy a gyerekek tudatosan először 5-6 éves korukban hazudnak, legtöbbször az esetleges büntetésektől tartva. Aki szülő, bizonyára ismeri azt, amikor kedvenc vázáját a gyerkőc véletlen leveri, ami a földön landolva darabjaira hullik. Gyakori felkiáltás ekkor a kicsi részéről az, hogy „Nem én voltam!”. Természetesen nem azért szeretne minket félrevezetni, mert rossz szándék hajtja, hanem mert el akarja kerülni a büntetést. Ebből indul ki az egész, pontosabban onnan, hogy nem akarjuk, hogy haragudjanak ránk, és csalódást okozzunk egyes tetteinkkel.

Ki miatt hazudunk?

Felmerülhet a kérdés, hogy mégis ki miatt hazudunk? Magunk, esetleg mások miatt? A saját bőrünket szeretnénk menteni, vagy csupán jóindulatból nem akarunk a másik lelkébe taposni?
Bármennyire is jót tesz a lelkiismeretünknek, ha azzal nyugtatjuk magunkat, hogy csak a kegyesség vezérelt bennünket, kis részben az is az önzőségből fakad. Nem akarjuk megbántani a párunkat azzal, hogy elmondjuk neki, nem tetszik az új frizurája, pedig valójában arról van szó, hogy nekünk rossz látni a másik arcán a csalódottságot.
Természetesen nem azt mondjuk, hogy hidegen hagy egy szomorú arc, de valahol mi is felbukkanunk a hazugság képletében.

Kik lódítanak többet?

Persze a legtöbb nő azonnal rávágja, hogy a férfiak, de az igazság az, hogy mindkét nem egyformán, csak más okokból. Az erősebbik nem képviselői inkább bizonyos célokat szeretnének elérni akár a munkában, akár párkapcsolati téren, míg mi nők, a valóságot szeretnénk ezzel palástolni.

Figyelemfelkeltés színezéssel

Bizonyára te is találkoztál már olyan emberekkel – vagy magad is gyakran élsz vele – akik a társaságban szeretik a történeteiket kissé kiszínezni, hogy az érdekesebbnek tűnjön (ezáltal a beszélő is). Az illető pusztán fel szeretné hívni magára a figyelmet egy-két ferdítéssel. Ezzel önmagában ne is lenne probléma, a baj ott kezdődik, ha az ember a feltupírozott sztorik nélkül elvesztené az önbizalmát. Ekkor gyakran belekeveredhet hazugságokba, így a társaság tagjai többé nem fogják elhinni, amit mond. Súlyos esetben – ami már pszichiátriai kezelést is igényel – az egyén annyira nem fogadja el a körülötte lévő valóságot, hogy nem tud leállni a folytonos kitalált történetekkel.

Fotó: Profimedia – Red Dot