Főoldal > SZÉPSÉG > 10 furcsa, de nagyszerű haj- és körömápolási trükk

10 furcsa, de nagyszerű haj- és körömápolási trükk

0

Írta:

Olykor fennállhat olyan eset is, hogy semmilyen csodakészítmény sincs otthon a szénaboglyaként ö

Olykor fennállhat olyan eset is, hogy semmilyen csodakészítmény sincs otthon a szénaboglyaként összekuszálódott hajadra, vagy éppen a berepedezett körmödre; pedig a tökéletes megoldás, lehet, hogy csupán egy karnyújtásnyira van.

Gyengék vagy berepedezésre hajlamosak a körmeid?

Tégy egy teáskanálnyi finom szemcsékre összezúzott fokhagymát az alaplakkodba. Kiválóan erősíti a körmöket, és persze a drogériákban kapható körömerősítők töredékéért hozzájutsz.

Göndör fürtöket szeretnél, de megfeledkeztél a hajsütővasról és a hajcsavarókról?

Kizárólag egy papírzacskóra lesz szükséged. Komolyan! A „papírzacskós” hajcsavaró azonos elven működik, mint a felmelegíthető hajcsavaró. Egy nagyobb papírzacskót tépj egyforma méretű csíkokra, aztán a törülközőszáraz hajad csavard fel rájuk. Ezekkel a fejeden rendesen tudsz aludni, és ha még gyorsabb eredményt szeretnél, akkor hajszárítóval megszáríthatod a hajad. Végül fújj a frizurádra egy kis hajlakkot.

haj2.jpg ()Használj nercolajat a manikűrözéshez!

Régen, a szalonokban nercolajat használtak a manikűrözéskor, így a körmök hamarabb megszáradtak. Ma már a körmösök szuper kézszárítókkal vannak felszerelkezve, de ez az olaj még most is beválik akkor, ha nem akarod, hogy elmaszatolódjon, vagy idő előtt lepattogzódjon a lakkod.

Bezsírosodott a hajad, és se sampon, se szárazsampon nincs kéznél?

Szórj a hajadra zablisztet vagy babahintőport! Ezek ugyanolyan jól felszívják a zsírt, mint a szárazsampon, és nagyon egyszerűen kifésülhetőek a hajból.

Száraz és töredezett a hajad?

Íme, egy újabb régi, ám jól bevált trükk: vesd be hajpakolás gyanánt a majonézt. A majonézben lévő növény olaj hatékony hajerősítőnek és hidratálónak bizonyul.

Gyógyír a repedésekre

Ha nem tudsz elugrani a műkörmöshöz, nem olyan nagy probléma, a körömragasztót otthon is pótolhatod – átmeneti megoldásként. Keress egy kicsi és éles eszközt (például egy narancsfa-, agy egy fogpiszkáló pálcikát), egy picit a ragasztóból vigyél fel a segítségével a körmön lévő repedésekre, hagyd megszáradni, aztán fesd le alaplakkal, majd fedőlakkal is bevonhatod.

Plusz ragyogást szeretnél?

Ha a hajfényspray elnehezíti a hajad, vagy éppen kifogytál belőle, zuhanyozás közben öblítsd át a hajad ecettel, várj három-öt percet, és ha letelt, alaposan öblítsd ki a hajad hideg vízzel!

Egy másik gyors megoldás a ragyogó hajért

Mártsd a hajad jéghideg vízbe! A hideg elsimítja a haj felhámját, így az simábbnak és csillogóbbnak tűnik. Arra ügyelj, hogy a fejbőröd ne tedd bele a vízbe, nehogy megfázz!

Úgy áll a hajad, mint a szénaboglya

Ha minden egyes hajszálad külön életet él, egy vagy másfél üveg világos sörrel (amennyire szükség van) öblítsd át a hajad a hajmosás után, majd ezt is alaposan öblítsd ki, így leküzdhető a „szálló haj szindróma”.

A rettegett körömgomba miatt rejtegeted a kéz-, és lábkörmeidet?

Lefekvés előtt kenj a kezekre és a lábfejekre, a légutakat tisztító, mentolos kenőcsöt, majd húzz kesztyűt és zoknit! Hat-nyolc hét biztos szükséges ahhoz, hogy enyhüljenek a gombás megbetegedés tünetei, bár elképzelhető, hogy nem tünteti el maradéktalanul a csúfságokat, de mindenképp segít.


További cikkeink a témában

Kövess Facebook-on!
X