Főoldal > SZÉPSÉG > Mitől leszünk igazán szépek?

Mitől leszünk igazán szépek?

szépségszépségápolás
0

Írta: and

A széphez jó kapcsolódni A beszélgetés résztvevői dr. Almási Kitti klinikai szakpszichológus,

A széphez jó kapcsolódni

A beszélgetés résztvevői dr. Almási Kitti klinikai szakpszichológus, dr. László Zsolt plasztikai sebész és Görög Zita modell-műsorvezető voltak, a moderátori székben pedig a Hogyan legyek jó nő címet viselő videoblog arca, Takács Nóra ült.

Dr. Almási Kitti kihangsúlyozta: fontos tudni, hogy egy tesztkitöltés során az emberek nagy része nem tud szabadulni attól a befolyásoló tényezőtől, hogy a válaszokat mások is látni fogják (a kérdésekre pontosan 1066-an válaszoltak, ennek jelentős hányada nő). Az első kérdésnél, miszerint  „Mitől szép valaki?”, a kitöltők nagy százaléka a csinos külsőn túl a harmóniát és a jó kisugárzást jelölte meg. Ez szívderítő adat, sokkal átlagosabb viszont a második kérdés eredménye („Ön szépnek érzi-e magát?”): a válaszadók 56%-ban gondolták úgy, hogy különféle körülmények és a pillanatnyi lelkiállapotuk befolyásolja a szépségérzetüket.

De miért is olyan fontos a szépség?

Dr. Almási Kitti és Görög Zita szerint azért, mert ami szép, ahhoz ösztönösen szeretünk kapcsolódni. Csak afölött alakult ki kisebb vita, valóban jó-e, hogy annyira fontosnak tekintjük az előnyös külsőt akkor, amikor például megítélünk valakit. A pszichológus, a plasztikai sebész és a moderátor úgy vélte, ez elkerülhetetlen és alapvetően nincs vele gond, ám Görög Zita más véleményen volt. Szerinte nagyon káros, hogy ennyire befolyásolja az embereket a külső. Ő a saját részéről minél idősebb, és minél kevesebb figyelmet fordít erre, annál boldogabb (ami rímelt is a következő kérdésre: „mennyire függ a szépség a kortól?”). Ha elfelejtenénk mindent, amit a szépségről tudunk, onnan indulhatna el egy jó beszélgetés, tette hozzá.

szepek2.jpg ()A versenytársak felmérése és a legmenőbb testrészek

A beszélgetés során kiderült egyik legérdekesebb infó kétségtelenül az, hogy a féltékenység evolúciós reakció: felismerjük azt a versenytársat, akiről úgy véljük, a párunk típusa, és erre féltéssel válaszolunk. A téma a „Mit néz meg egy férfi/nő először egy nőn?” kérdés kapcsán merült fel, és ezt a csatát a nők esetében az alak, a férfiak esetében pedig az összhatás nyerte meg. És hogy melyik hajszín, szemszín a legmenőbb a tesztalanyok szerint? Hajban a barnának, szemben a barnának és a kéknek szavaztak a legnagyobb bizalmat, míg a mellkérdést illetően a feszességet, popsiügyben pedig a formás idomokat emelték ki.

Dr László Zsolt szerint sok lány akkor is átszabatja magát, ha nem volna rá feltétlenül szüksége, és kevesen vannak, akik ha egyszer elkezdték a plasztikáztatást, időben abba is tudják hagyni, mert a feltűnést azonosítják az érdekességgel és a fontossággal. Ehhez kapcsolódik, hogy a válaszadók 84%-a (!) változtatna valamit magán annak ellenére, hogy az „Ön szép lenne-e inkább vagy okos?” – kérdésre a legtöbben egyértelműen az utóbbit preferálták. Dr. Almási Kitti szerint azért, mert tudták, hogy ez az elvárt válasz, és mert a szépség szakmai szinten jelenthet akár hátrányt is egy nő számára (ő például nem adhat elő hangsúlyozottan nőies ruhában, mert nem veszik komolyan).

A konklúzió az, hogy bár a tesztalanyok talán kicsit füllentettek néha (például nem valószínű, hogy egy magyar nő 2500 Ft-ot költ a szépségére havonta), a Nagy Szépségteszt mindenképpen mutatott egyfajta tükröt, amiben jól látható: nekünk, magyar lányoknak néha kicsit alacsony az önbecsülésünk, de tisztában vagyunk a szépség természetével. Nem véletlen, hogy még mindig mi vagyunk Európa legszebbjei!


További cikkeink a témában

Kövess Facebook-on!
X