Főoldal > SZÉPSÉG > Leghatékonyabb tippek karikás szemek ellen

Leghatékonyabb tippek karikás szemek ellen

arcápoláskarikás szemszem
0

Írta:

A szem körül jelentkező esztétikai problémák kezelése során első körben annak járunk utána, hogy mi okozhatja a panaszokat.

A karikás szemek kapcsán nem mindegy, átmeneti, tartós, vagy örökletes eredetű elváltozással állunk-e szemben – magyarázza Peterman Krisztina kozmetikus, szépség-terapeuta. A szem körüli vékony, érzékeny bőr gyorsan reagál a külső-belső változásokra, így az alváshiány, stressz, dohányzás és az évek múlása is könnyen észrevehető. Az egyéni adottságok mellett az eltérések betegségeket is jelezhetnek, így fontos, hogy figyeljünk az arcbőr, szemek változásaira.

Táskás szemek

Ha reggelente rendszeresen duzzadt szemekkel ébredünk, annak több oka is lehet. A leggyakoribb probléma a túl kevés alvás, de az is lehet, hogy 7-8 órát töltünk ágyban és ennek ellenére a tükörben mégsem a kipihent önmagunkat látjuk reggelenként. A szemek gyakori dörzsölése, túlzott alkohol fogyasztás, vagy az éjszakára le nem mosott smink is okozhat hasonló tüneteket.

A kozmetikus tanácsa: Érdemes alvási pozíciót váltanunk, a probléma ugyanis jellemzően a hason, vagy oldalt alvóknál jelentkezik. Háton fekve, plusz párnával a fejünket megemelve csökkenthetőek a panaszok. Javasolt az étkezésen is változtatni, ugyanis a túl sok só fogyasztása is fokozhatja a panaszokat.

Karikák helyett

A szemek alatti területen jelentkező sötét karika leggyakrabban örökletes tulajdonság, rendszerint a család többi tagjánál is előfordul. A kor előre haladtával enélkül is egyre többeknél megfigyelhető ez a fajta pigmentációs elváltozás. A 30-as, 40-es években a szemek alatti sötétebb terület valójában nem a bőr színének változása miatt jelenik meg, hanem az arc vonalának megváltozása miatt vetül a szemüregre árnyék, a bőr öregedésének természetes folyamataként.

A kozmetikus tanácsa: Kevésbé ismert, de gyakori kiváltó ok: a radikális méregtelenítés, melynek következtében szintén jelentkezhetnek a szemek alatti sötét karikák. Ezek idővel maguktól is elmúlnak.  Ha ezt tapasztaljuk, a következő alkalommal fokozatosabban kell a szervezetet felkészíteni a böjtre. A szemek alatti sötét területen korrektort alkalmazva akár teljesen elfedhetjük a problémát. Ügyeljünk rá, hogy a megfelelő, szemkörnyék ápoló terméket válasszuk. A pattanások elfedésére való korrektor ki is száríthatja a szemek körüli érzékeny bőrt! Ha tartós megoldást szeretnénk, kozmetikai kezelésekkel is csökkenthetjük a pigmentációs elváltozást, de léteznek e célra megfelelő, a bőrt világosító kozmetikumok is.

Betegségeket is jelezhet!

A hirtelen, látszólag minden ok nélkül jelentkező tünetek betegségeket is jelezhetnek. Ilyen esetben komolyabb problémák is meghúzódhatnak a háttérben.

– a szem alatti sötét karikák figyelmeztethetnek arra, hogy ideje lassítanunk: stressz, kialvatlanság, kevés folyadékbevitel, keringési probléma, esetleg vashiány is okozhatja.

– duzzadt szemeket pajzsmirigybetegség is kiválthat, de májproblémákat is jelezhet.

– a szemek körüli területen arcüreggyulladás, vagy allergia következtében is duzzanat jelentkezhet.


További cikkeink a témában

Kövess Facebook-on!
X