turné

albumJoe Cocker

Joe Cocker koncert június 5-én!

Írta:
0

Joe Cocker 2010 őszén új stúdióalbummal (Hard Knocks) jelentkezett, amelynek jutalomturnéja óriási siker volt Londontól Párizson és Berlinen át Bécsig mindenhol Nyugat-Európában. Ennek a sorozatnak a ráadása kezdődik idén tavasszal, amelynek Budapesti állomásán, 2011. június 5-én, a Papp László Budapest Sportarénában várja a művész a magyar közönséget. Az elmúlt négy évtized egyik legnagyszerűbb hangja – […]

koncerttörténet

Az elmúlt 20 év legsikeresebb európai bandája visszatér!

Írta:
0

A Roxette – Marie Fredriksson és Per Gessle – Svédországból indult a 80-as évek végén. Popzene volt a játékuk, céljuk pedig a világ meghódítása. 33 slágerlistás kislemezzel és több mint 75 millió eladott albummal a hátuk mögött nyugodtan kijelenthetjük, a céljukat elérték. És még nincs vége!Marie Fredriksson súlyos betegségéből, az agydaganata utáni gyógyulást várva a […]

étkezésmozgás

Turné alatt is topformában: így őrzi vonalait a szexi Zooey Deschanel!

Írta: and
0

Ha egész nap rohansz, vagy a munkádból adódóan sokat utazol, gyakran érezheted úgy, hogy nem tudsz odafigyelni sem az egészséges táplálkozásra, sem a rendszerességre. Zooey Deschanel példájából viszont te is tanulhatsz: a 31 éves színész- énekesnő némi kitartással és önfegyelemmel a turnék alatt is tartja magát az egészséges életmódhoz. „Úgy gondolom, ilyenkor még könnyebb a […]

Kövess Facebook-on!
X