Mennyből az angyal

Végy illatos fürdőt, mosd le magadról a hónapok hosszú során felgyűlt gondjaid, törölgesd tisztára szívedet, ajándékozd meg magad egy órácska csönddel. Tedd most félre halaszthatatlan dolgaid, figyelj befelé. Tégy rendet lelkedben, hogy mire eljön a Szenteste, azt adhasd oda, amire mindenki legjobban vágyik: gyönyörű, fényes önmagad. Figyelj… te is hallod?

Hetek óta csiklandoz, apró csengettyűk távoli nevetése, mintha nem is mi várnánk rá, hanem ő miránk, fehéren, puhán, fényesen és tisztán. A hó súlya alatt a földet simogató faágak egy tisztást ölelnek: érzed, ahogy az erdőből kilépve hűvösen arcon csókol a tél? A csillagok vidáman kacsintva gyúlnak ki az égen, most olyan jó belehuppanni a nagy fehérségbe, és onnan nézni vissza rájuk. Mert gyerek vagy újra, csupasz tenyérrel gyúrod a hógolyót, és mikor már majdnem lefagy, leheleteddel próbálod felmelengetni. Mire ideérsz, a hosszú úton elhagysz sok kacatot: elképzeléseket, mit kéne kapnod a világtól, mélyre fúródott töviseket, melyekről már majdnem elfeledkeztél, csak néha az a sajgás ott belül figyelmeztet, mindenfelé rád ragadt előítéletet, amiről már kezdted elhinni, hogy te magad vagy. Szerencsére a hó csak hullik, és betemeti a sok fölösleges holmit, ne is nézz vissza, az erdő sötét, még eltévedsz.

És akkor hiába várnak rád. Mert várnak: látod, ott, nem is olyan messze, a tisztás közepén egy házikó áll. Gerendaház, erős, és mégis puha, jószagú, ablakaiból arany fény hívogat. Menj, ott van mindenki, akit szeretsz. Kukkants csak be, nézd jól meg őket, ahogy beszélgetnek, esznek és isznak, mind eljöttek, hogy együtt legyetek. Mielőtt belépsz, még egyszer töröld jól meg a lábad, ne maradjon rajtad semmi piszok. A kilincs hideg, szinte hozzáfagy a kezed, de a következő pillanatban már szétárad benned a forróság, csillogó szemek fordulnak feléd: otthon vagy. Ülj le te is a tűz mellé, hagyd, hogy szíved felélessze a meleg. Szívd magadba a fenyő illatát, kortyolj a fűszeres borból, nézd, és most az egyszer lásd is igazán, mennyi ránc gyűlt a szeretett arcokra. Pihenj, hagyd, hogy beborítson a pillanat, a múltad árnyékát és jövőd homályát kint hagytad az erdőben, ne bánd.

A zsongás elálmosít, a beszélgetések moraja, a poharak és tányérok csilingelése, a papír zörgése, ahogy a későn jövők az ajándékokat kirakják. De ne aludj most el, mindjárt itt lesz. Fehér szárnyaival már lágyan siklik az égen, a csengettyűk egyre közelebbről énekelnek, és valahogy a szobában egyre nagyobb a csend. Gyújts gyertyát, hogy ide találjon, és csak várj. Onnét tudod majd, hogy megérkezett, hogy egyszer csak nyugalom árad szét benned, és ahogy finoman megcirógat, mosolyognod kell. Hirtelen meglátod magad mások szemében, és tudni fogod, hogy jó vagy. És a te szemed fényében fürödve mások is jók lesznek, tiszták és szépek.