Főoldal > Utazás > Utazás kiállítás 2014 – Magyarország legnagyobb turisztikai kiállítása(X)

Utazás kiállítás 2014 – Magyarország legnagyobb turisztikai kiállítása(X)

0

Írta:

Február 27. és március 2. HUNGEXPO

Az Utazás kiállítás nagykövete Kandász Andrea, akivel az eseményt megelőző hetekben és a kiállítás alatt is többször találkozhatnak majd.

nagy.jpg ()

A kiállítás szakmai fórumot teremt a turisztikai szektor számára. Az első napon, február 27-én rendezik meg az Utazás Fórum konferenciát. Ahogy 2013-ban, idén is drágább belépőjegy lesz érvényes az első, szakmai napra.

Kiemelt téma idén a családi utazás, mely jegyében speciális utazási ajánlatokat kínálnak majd a családoknak a résztvevő irodák. A családosokat gyerekjátszó, pasimegőrző és hölgysarok is várja. A tavalyi nagy sikerre való tekintettel ismét lesz közönségjáték. A belépéskor minden látogató pontgyűjtő füzetet kap, mely kitöltésével értékes nyereményekre tehetnek szert. A közönségjáték ügyességi feladatait is a családi utazás és készülődés határozza meg.

Külföldi díszvendégünk Tunézia. A standjukon kézműves gyerekjátszónak és a színpadi programok sorában feltűnő néptáncbemutatóknak és divatbemutatóknak köszönhetően ismerkedhetünk meg kultúrájukkal. Belföldi díszvendégünk Pécs. A kultúra városaként aposztrofált Pécs, standján és programjain keresztül mutatja be, miben rejlik sokszínűsége.  Kulturális díszvendég pedig Matyóföld.

A kiállításon a Magyar Turizmus Zrt. több száz négyzetméteres standján számos hazai várossal és régióval ismerkedhetnek meg, a külföldi képviseletek és utazási irodák Tenerifétől az afrikai kontinensen keresztül a skandináv országokig a nemzetközi utazási lehetőségeket is bemutatják.

 

kep2.jpg ()

Az Utazás kiállítás egyidejű rendezvénye az Afrika Expo, a Karaván Szalon – kemping és karaván kiállítás, és a Port.hu BringaExpo. A kiállításokat egy belépőjeggyel nézhetik meg a kiállítók, melyet online elővételben kedvezményes 1 500 Ft-os áron vásárolhatnak meg: http://utazas.hungexpo.hu/jegyvasarlas

A közönségjáték, a színpadi programok mellett a kiállítók standjain idén is több játék, könnyűzenei koncertek szórakoztatják a látogatókat.

logo.jpg ()A csütörtöki napon az Utazás hivatalos After Party-ja 21 órakor kezdődik a Tópart Budapestben /a Városliget műjégpálya épülete/, ahova welcome drinkkel várják a turisztikai szektor szakembereit.

Bővebb információ a programokról, a kiállítói listáról és belépőjegyárakról a kiállítás weboldalán és facebook oldalán:
www.utazas.hungexpo.hu
www.facebook.com/utazaskiallitas


További cikkeink a témában

kalandszörf

Hogyan kezdjünk a szörfös kalandba? Tippek

Írta:
0

A szörfözés izgalmas sport, amely lehetőséget ad arra, hogy közelebb kerüljünk a természethez, és megismerjük a tenger erejét. Ha valaki úgy dönt, hogy belekóstol ebbe a kihívásokkal teli vízi sportba, először is tisztában kell lennie azzal, mit jelent valójában a szörfözés, és milyen előkészületeket igényel. A kezdéshez nemcsak fizikai felkészültség szükséges, hanem megfelelő felszerelés és a tenger vagy óceán iránti tisztelet is elengedhetetlen.

Kövess Facebook-on!
X