Harsányi Levente érzékletesen mondta el, mi előzhette meg szerinte a szakítást.
Véget ért Harsányi Levente és Obersovszky Lara kapcsolata. A műsorvezető a napokban őszintén mesélt érzéseiről a szakítás után. „Én hiszek abban, hogy nekem Lara volt életem szerelme, és próbálom úgy felfogni, hogy örülök, hogy ez nekem két és fél éven át megadatott. Ő már mással él, de annak is örülök, hogy nem acsarkodva váltunk el” – mondta Harsányi Levente.
Harsányi Levente szakítása: ez történt előtte?
A műsorvezető azóta a Palikék Világa by Manna stúdióját is megjárta, ahol érzékletesen előadta, mi előzhette meg szerinte a szakítást. „Ugye, hölgyeknél klasszikus eset: akkor engedik el az egyik ágat, amikor biztosan megfogták a másikat.
Tehát én gyanítom, hogy már előtte piackutatást végzett, a reprezentatív felmérés végeredménye volt, hogy ő nem a Harsányi kft.-nél folytatja, hanem egy másik vállalkozásnál, de ez az élet”
– idézi a műsorvezetőt a 24.hu.

