Ismerd meg a jóga történetét!

Manapság a legtöbb ember a jóga fogalma alatt a hatha-jógát érti, mely a különböző ászanákat (jógapózokat), a pránájámát (légzőgyakorlatokat) és e jógafolyamathoz kapcsolódó tisztító gyakorlatokat foglalja magában. A jóga történetének tanulmányozásakor, bár röviden kitérünk az egyéb fontosabb irányzatokra, mi is a hatha-jógára fogunk összpontosítani. Kalandra fel!

Indus-völgyi leletek és a legrégebbi jóga-írások

A jóga állomásainak datálása során ugyanabba a nehézségbe ütközünk, mint az indiai történelem szinte minden eseményének keltezésekor. A tárgyi leletek viszonylag ritkák, az írásos emlékek keletkezésének időpontját pedig meglehetősen különbözőképpen jelölik meg az egyes kutatók. A védikus kultúra létezésére utaló legrégebbi feltárt régészeti leletek az Indus-völgyi civilizációhoz kapcsolódnak. A Harappában talált híres pecsétnyomó korát, amely állítólag Pasupati-náthát, az Úr Sivát ábrázolja jógaülésben, körülbelül Kr. e. 3000-re teszik. Mivel az Indus-völgyi írást ez idáig nem sikerült megfejteni, sokkal több részletet (pl. a tudomány mai állása szerint későbbre datált jóga-írások tanításainak nyomait) jelenleg sajnos még nem tudnak beazonosítani.
A Védák és a hozzájuk kapcsolódó különböző írások már részletesebb forrásoknak tekinthetők, ám ezek datálása bizonytalan. Az ortodox hagyomány szintén körülbelül ötezer évvel ezelőttre teszi a Mahábhárata cselekményének időszakát. Ennek egyik fejezete, amely Bhagavad-gítáként vált ismertté, Krisna és Ardzsuna – a kuruksetrai csata előtt elhangzott – párbeszédét tartalmazza. Ebben Krisna részletesen elmagyarázza a jóga rendszerének alapjait, külön ismertetve a karma-jóga (a tettek jógája, áldozati ceremóniák), a dzsnyána-jóga (a tudás jógája, filozófiai elmélkedés), a dhjána-jóga (a meditáció jógája) és a bhakti-jóga (az odaadás jógája) folyamatait.

Az Upanisadok keletkezését is ugyanerre az időszakra teszi a hagyomány, bár sok kutató több ezer éves időszakra húzza szét a legkorábbinak és viszonylag későbbinek tartott Upanisadok keletkezését, annak ellenére, hogy a bennük található tudás egy nagyjából egységes filozófiai rendszert alkot. Már a korábbi Upanisadok is, pl. a Prasna- vagy a Mándúkya Upanisad is számos olyan fogalmat tárgyalnak (többek között az OM mantra, a prána, azaz életerő fogalmát), amelyek a jóga rendszerének szerves részét képezik, vannak viszont kifejezetten a jóga és a meditáció témájával foglalkozó Upanisadok. Szintén ismert és ősi szövegek a Jóga-jagjavalkja-szamhitá, illetve a Jóga-vaszistha. Bár a történettudomány a Gítánál és az Upanisadoknál későbbre datálja őket, a hagyomány szerint a bennük foglalt tanítások Ráma királyfi idejéből származnak. Az írások keletkezésének megítélésében a tartalmukon kívül sok minden másra nem nagyon hagyatkozhatunk, mivel általában pálmalevelekre jegyezték le s időről időre át kellett másolni őket, vagyis nem rendelkezünk ténylegesen ősi, korabeli írásos példányokkal.

Patandzsali Jóga-szútrája és Náthamuni Jóga-rahaszjája

A jógafilozófia atyjának Patandzsalit tartják, aki feltételezhetően az előző mesterek tanításait összegezte 195 aforizmából álló Jóga-szútrájában. Az ő nevéhez fűződik az astanga-jóga, vagyis a jóga nyolcfokozatú rendszerének lefektetése. Az első négy fokozat a külsődleges gyakorlatokat foglalja össze (jama – tilalmak; nijama – előírások; ászana – ülőpozíciók; pránájáma – légzőgyakorlatok), míg a második négy fokozat a belső gyakorlatokat (pratjáhára – befelé fordulás; dháraná – összpontosítás; dhjána – meditáció és szamádhi – transz). Míg az alsó szinteket néhány sútrával elintézi, a meditáció és a hozzá kapcsolódó témák leírása szinte a mű háromnegyedét teszi ki. Patandzsali életét és munkásságát jelenleg a Kr. u. 2. századra teszik, de vannak olyan vélemények is, mely szerint a Kr. e. 15. században írta a Jóga-szútrát. A későbbi tanítók korának meghatározása már valamivel könnyebb. A következő jelentős név a jóga tudományában Náthamuni, egy dél-indiai szent, aki a Kr. u. 9. században élt, és akihez a Jóga-rahaszja című, ezidáig elveszettnek hitt mű megírása kapcsolódik. A műre állítólag Thirumalai Krisnamacsarja talált rá, és ő jegyezte le a jelenkor számára. Ez a mű már a később keletkezett, ismertebb hatha-jóga-írásokhoz hasonlóan tárgyalja az ászanákat, légzőgyakorlatokat és egyéb fontos ismereteket.

A Nátha-hagyomány és a hatha-jóga irodalma

A leghíresebb és sokak általa a legteljesebbnek, legautentikusabbnak elfogadott jóga-írás a Hatha-jóga-pradípiká. Szerzője Szvámí Szvátmáráma, és keletkezését általában a 14. századra teszik. A mű elején Svátmáráma tiszteletét fejezi ki az előző tanítóknak, akik között Matszjendranátha és Gorakhnátha (Goraksanátha) neve is felbukkan. Gorakhnátha tevékenységét a 11-12. századra teszik. Az ő mestere volt Matszjendranátha, és egy még korábbi mester lehetett Ádinátha, akitől az egész Nátha-tradíciót eredeztetik. Egyesek szerint Ádinátha maga az Úr Siva, és ezzel a tradíció eredete megint az idők homályába vész. Mások a 8. századra teszik Gorakhnath születését, persze az sem kizárt (ha a jógikról szóló mesébe illő beszámolókat szó szerint vesszük), hogy több száz évig élt és tanított. A Nátha-hagyomány 84 mahásziddhát, vagyis tökéletességet elért mestert tart számon, akik lehet, hogy közel egy időben, de lehet, hogy több évszázadon keresztül, egymás után éltek. A nepáli gurkhák is Gorakhnáthától eredeztetik a nevüket (ami egyébként tehénpásztort jelent), illetve a Gorakhpur tartomány neve is hozzá kapcsolható. Gorakhnátha mester sírhelye a mahárástrai Ganeshpuri városa mellett található. Állítólag az egész indiai szubkontinenst és a határos országokat is bejárta, így sokfelé megvetette a későbbi modern jóga tanításainak alapjait. Az ő nevéhez kapcsolódik egy vitatott mű, a Goraksa-sataka, mely egyes változatokban száz, más változatokban kétszáz versszakban tárgyalja a meditáció és a kundaliní felébresztésének rejtelmeit. A további két ismert és elismert írás a 15. századi Gheranda-samhitá, melynek szerzője Gheranda Muni, valamint egy meglehetősen részletes, összefoglaló mű, a Siva-szamhitá, melynek szerzője nem ismert, de a keletkezését a 17-18. századra teszik.

Szvámí Sivánanda és a himalájai jógaiskolák

Szvámí Sivánanda (1887–1963) Tamil Naduban született, és 1924-ben Rishikesh-ben telepedett le. Itt kapott avatást és merült el a lelki gyakorlatokban. Tanítványai számára a hatha-jóga mellett a pránájámát, a kundaliní-jógát és a meditációt is hangsúlyozta. 1936-ban hozta létre a Divine Life Society nevű karitatív intézményt. Számos világhírű tanítványa közül kiemelkedik Szvámí Visnu-dévánanda (1927–1993), aki Nyugaton meghonosította a Sivánanda-jógát, Szvámí Szatcsidánanda (1914–2002), aki az integrál-jóga irányzat megalapítója, valamint Szvámí Szatjánanda Szaraszvatí (1923-), a Szatyánanda jógaiskola megalapítója. Maharishi Mahesh Jógi (1918–2008) a himalájai Brahmánanda Szaraszvatí (1870–1953) tanítványa, és egy népszerű irányzat, a Transzcendentális Meditáció megalkotója. Ebben a rendszerben a Maharishi által adott mantrák segítségével végzett meditáció a lényeg, míg a jóga egyéb aspektusai kevesebb hangsúlyt kapnak.

Krisnámácsárya (1888-1989) tradíciója

Nagyon sokan Thirumalai Krisnámácsárját tekintik a modern jóga nagyatyjának, mivel ő volt az, aki mind elméleti, mind gyakorlati szempontból nagyon sokat fáradozott a jóga ősi tanításainak felébresztéséért és megismertetéséért Indián belül, majd tanítványai segítségével azon kívül is. 1888-ban született, és 1919-ben rátalált mesterére, Rámamohan Brahmacsárira, aki Tibetben, a Kailásza-hegy lábainál élt. Hét és fél évig tanulta tőle a jóga elméleti és gyakorlati tudományának rejtelmeit, majd visszatért Indiába, ahol még évekig tanulmányozta a védikus filozófia másik öt rendszerét. Krisnámácsárja főhadiszállása Misore-ban volt, s két leghíresebb tanítványát is ott kezdte képezni. B.K.S. Iyengar (1918-) Krisnámácsárja sógora volt, s az 1930-as években kezdett tanulni tőle, 15 évesen. 1952-ben Yehudi Menuhin meghívására Iyengar Európába látogatott, hogy jógát oktasson. Light on Yoga című könyve talán a mai jógázók leggyakrabban forgatott alapműve, melyben hűen ismerteti guruja tanításait az ászanák kivitelezésével kapcsolatban. Másik ismert tanítványa K. Pattabhi Jois (1915–2009), aki a mesterétől tanult gyakorlatsorokat a dinamikus átvezető gyakorlatokkal (vinyászákkal) együtt tanította, és megalkotta a ma egyik legelterjedtebb jógastílust, az astánga-vinyásza-jógát. Még egy híres tanítványa volt, aki ráadásul az első külföldi nő volt, akit a jóga titkaiba beavatott. Indra Déví (1899–2002) szintén az 1930-as években találkozott vele, majd az 1960-as évektől kezdve ő honosította meg e jógát először Észak- és Dél-Amerikában. Krisnámácsárja tanításainak hagyományait ma Madraszban élő fia, T.K.V. Deshikacsar és unokái ápolják.

Paramahamsza Yogánanda és a Ghosh-hagyomány

Természetesen nem csak a híres tanítványok, de maguk a guruk is elutaztak Nyugatra, Amerikába, hogy India ősi spirituális kincseit megosszák a világ népeivel. A kriyá-jóga hagyományának legismertebb mestere Paramahamsza Yogánanda (ejtsd: Jógánanda) (1893–1952), aki 1920-ban Amerikába hajózott, és megalapította a Self-Realization Fellowship-et, melynek célja a meditáció és a spirituális tanítások terjesztése volt. Yogánanda önéletrajza (Autobiography of a Yogi) szintén a spirituális irodalom egyik klasszikusának számít. Yogánanda mesterei visszamenőleg: Juktesvara Giri (1855–1936), Lahiri Mahászaja (1828–1895), Mahávatár Babadzsí (19. sz. második fele). Paramahamsza Yogánanda legifjabb öccse Visnu Charan Ghosh (1903–1970) volt, aki Kalkuttában testépítőket képzett és jógát oktatott. Bátyjával ellentétben a jóga fizikai oldalát sem hanyagolta el, és iskolájában 84 klasszikus pózt tanított. 1939-ben utazott el Amerikába, és állítólag ő vezette be a Mr. Universe testépítő-versenyeket. Leghíresebb tanítványa Bikram Choudhury (1946-), aki világszerte elterjesztette a Hot Jóga, vagyis a felfűtött teremben végzett hatha-jóga divatját. Emberek ezrei izzadnak ma is világszerte a Bikram-jóga stúdiókban. Ugyancsak Bikram nevéhez fűződik a nemzetközi jógaversenyek megrendezése is.

Szvámí Bhaktivedanta és a bhakti-jóga kultusz

A bhakti-jóga már a Bhagavad-gítában nagy szerepet kap. Az odaadás és szeretet jógáját Krisna a legmagasztosabb jógafolyamatnak tekinti, és a 15. században megjelenő inkarnációja, Csajtanya Maháprabhu ismét felébreszti a bhakti-kultuszt Nyugat-Bengálban. A bhakti legfontosabb gyakorlatai a Haré Krisna Haré Krisna Krsna Krisna Haré Haré Haré Ráma Haré Ráma Ráma Ráma Haré Haré mantra közös éneklése és a templomokban Krisna múrtijának, szoborformájának imádata. Sokan ezért a hindu vallás részének vélik a bhakti-hagyományt, míg az egyéb jógaiskolák mesterei sikeresen leválasztották a jógát a hozzá kötődő kultikus elemekről. A. C. Bhaktivedanta Szvámí Prabhupáda (1986–1977) volt a bengáli bhakti-hagyomány első guruja, aki 1965-ben Amerikába hajózott, és elkezdte oktatni a fiatalokat a szeretet jógájára. Azóta munkájának eredményeképpen több ezer Haré Krisna templom, farmközösség és gyülekezet gyakorolja nap mint nap a bhakti-jóga lélekemelő gyakorlatait, a közös mantra-éneklést, a szentírások tanulmányozását, a templomi szertartásokat és a főzés jógáját, melynek során az elkészült vegetáriánus ételeket felajánlják Krisnának.

Ismerd meg jobban

Idén is elindul a Bhaktivédanta Hittudományi Főiskola jógamester képzése, amely egyedülállómódon az országban, államilag elismert főiskolai diplomát nyújtó képzés. Az oktatás különlegessége, hogy mind a jóga elméleti, filozófiai és önmegvalósítási oldalával, mind mozgásrendszerével megismerkedhetnek a hallgatók, az anatómiától a testtartásokig és légzőgyakorlatokig. A jóga teljes rendszerét megsimerve, így válhat valaki egyszerre egy különleges és az egészséget támogató szakma, és önnön életének mesterévé. Az oktatók minden érdeklődőt, nemre, korra és testalkatra, valamint világnézetre való tekintet nélkül nagy szeretettel várnak!

Forrás: www.bhf.hu