Főoldal > AKTUÁLIS > Ettől olyan csinos és gyönyörű a tehetségkutató sztárja

Ettől olyan csinos és gyönyörű a tehetségkutató sztárja

diétafutástánc
0

Írta: and

Elmondása szerint le sem tagadhatná, hogy megvan benne a latin vér, ugyanakkor az idő nagy részében nyugodt oroszl&

Elmondása szerint le sem tagadhatná, hogy megvan benne a latin vér, ugyanakkor az idő nagy részében nyugodt oroszlánnak (mármint a horoszkópja szerint), és konfliktuskerülő személyiségnek vallja magát.

Széles Iza nemcsak énekelni szeret, hanem egészsége is érdekli: nemrég kérte el egy személyi edző elérhetőségeit, mert néhány dolgon változtatni akar. „Fittebb és sokkal szálkásabb szeretnék lenni, mert úgy gondolom, egy színpadon lévő ember igenis tegyen meg mindent azért, hogy a lehető legjobb formáját hozza” – mesélte, amikor DJ Dominique leányfalui otthonában tartott házibuliján beszélgetni kezdtünk.

„Most ráléptem erre az útra, és odafigyeléssel, sok mozgással, valamint megfelelő táplálkozással szeretnék egy kicsit változni” – árulta el. Iza számára az odafigyelés egyébként nem újdonság: szemi vegetáriánus, tehát nagyon kevés húst eszik.

„Ritkán egy kis csirkemellet fogyasztok, esetleg roppanós virslit, vagy nagyon vékony szelet sonkát. Néha úgy érzem, nincs elég energiám, ezért többen tanácsolták már nekem, hogy egyek néha egy kis vörös húst is. De azokra rá sem bírok nézni” – mondta.

iza2.jpg ()A Megasztár harmadik szériájának felfedezettje arról is mesélt, hogy nehezen tudja betartani a rendszerességet a mindennapokban, de úgy érzi, muszáj a reggeli, ebéd, vacsora hármasának meglennie az életében.

„Ha időponthoz nem is tudom kötni, hogy pontosan mikor eszem, felkelés után mindig reggelizem. Ez nagyon fontos. Ahogyan az is, hogy vitamindús reggelit egyek, amitől az egész napom beindul” – tette hozzá. 

Ami a mozgást illeti, Iza nagyon szeret futni, illetve szenvedélyes táncos. „Otthon gyakran gyakorolok koreográfiákat, amit én nagyon komolyan veszek: olyankor két-három órán keresztül táncolok” – mesélte.

Majd elárulta azt is, hogy színpadi mozgást is gyakorol otthon, többnyire magassarkúban, hiszen a fellépéseken is azt visel. „Ez elég nagy igénybevételt jelent, szó szerint lever a víz tőle. Van, hogy csuromvizes hajjal végzek egy ilyen két-három órás táncedzés után. Ez az ember erőnlétét eléggé elősegíti” – mondta.

Másik kedvenc sportjáról, a futásról pedig elárulta, hogy egy ideig biztosan nem mehet újra még kocogni sem, ugyanis egy sérülés hátráltatja. „25 éves korom ellenére lumbágót kaptam, ami elég nagy fájdalmakkal járt. De most majd fogok járni gyógytornára, és remélem, lassan helyre jövök” – tette hozzá.

Iza stresszoldó tippje:

„Konfliktuskerülő ember vagyok, így sokáig nem mondtam ki dolgokat. De rájöttem, hogy adott esetben szót kell adnom a nemtetszésemnek. Sosem bántó szándékkal teszem, de fontosnak tartom, hogy az engem érintő dolgokkal kapcsolatban ne maradjon bennem, ha valamivel nem értek egyet, vagy valamit nem úgy gondolok. Emellett olykor segít egy mély levegő, vagy a nevetés is. Nálam akkor van baj, ha már nem nevetek: akkor mutatkozik meg a latin vérem, és elönt a szenvedély” – mondta nevetve az énekesnő.


További cikkeink a témában

Kövess Facebook-on!
X