Főoldal > AKTUÁLIS > Megviseli a szakítás a szép színésznőt

Megviseli a szakítás a szép színésznőt

diétasztártáplálkozás
0

Írta: and

Bár jó ideig tagadták, hogy barátságnál több lenne köztük, Selena Gomez és Justin

Bár jó ideig tagadták, hogy barátságnál több lenne köztük, Selena Gomez és Justin Bieber végül az egész világ előtt felvállalták kapcsolatukat, aminek a hírek szerint nem is olyan régen vége szakadt.

A pár útjai majdnem két év után váltak el, amit állítólag a színész-énekesnő visel nehezebben. Barátnője, Taylor Swift rendszeresen igyekszik önteni belé a lelket, legutóbb például egy csajos estén fotózták le őket, de az ott feltálalt vacsorából Selena állítólag nem evett túl sokat.

Számos rajongó aggódik, hogy a 20 éves sztár esetleg nagyon is belefogy majd a szerelmi bánatba, mások viszont az esetleges nagy fogyás egészségügyi kockázataitól féltik. Selena ugyanis került már kórházba azért, mert nem evett rendesen.

„Reggelire anyukám omlettjét fogyasztom, de aztán előfordul, hogy egész nap nem eszem rendesen” – ismerte el korábban a sztár. Ezért ő maga is belátta: étrendjében radikális változtatásokra van szükség, amibe tavaly bele is kezdett.

selena2.jpg ()

A galéria megtekintéséhez kattints a képre!

Első lépésként azt a célt tűzte ki maga elé, hogy rendszeresen fog táplálkozni, és nem hagy ki egyetlen főétkezést sem, második lépésként pedig a protein-, vitamin-, zöldség- és gyümölcsadagokra való odafigyelést.

Egy külföldi weboldal úgy tudja, Selena nemcsak az elhatározásig jutott, hanem bizony be is tudja tartani új diétáját. Ennek értelmében reggelire általában továbbra is marad az omlettnél, de zöldségekkel, hagymával, gombával és sajttal fogyasztja.

Ebédre gyakran eszik pulykamellet salátával vagy párolt zöldségkörettel, vacsorára pedig szívesen falatozik olaszos ételekből. „Tudom, hogy ezek nagyon kalóriadús eledelek, ezért fél adagot szoktam belőlük fogyasztani. A lasagnát egyszerűen imádom” – nyilatkozta egy korábbi interjúban.

Ami pedig a főétkezések közti nassolást illeti, a híresség ebben is változtatott – de csak egy kicsit. Korábban Snickersszel és cukorkákkal tömte a bendőjét, illetve olykor savanyúságot, például kovászos uborkát majszolt. Nos, ez utóbbi máig a kedvence, mert elmondása szerint remekül eltelíti a gyomrát, és nem is tesz rosszat a szervezetének. 

Amit a kritikusok még mindig hiányolnak Selena életéből, az a rendszeres mozgás. A 20 éves sztár alkalmanként edzőtermi mozgással és tánccal tartja formában magát, a színpadi produkciókhoz szükséges kondit pedig kardio gyakorlatokkal éri el, például futógépre pattan vagy biciklizik.

A rendszeres sport viszont nemcsak vékony alakja megőrzése érdekében lenne hasznos számára, hanem az egészsége és fittsége miatt is. Arról nem is beszélve, hogy a szakítás utáni fájdalmat és negatív érzéseket szintén sokkal könnyebb elengedni egy kiadós futással, túrázással vagy épp táncórával.

Selena karácsonya

A fiatal sztár szakítása után nem vágyik másra, csakis arra, hogy a családjával tölthesse a karácsonyt. „Otthon szeretnék lenni Texasban, hogy a szeretteimmel legyek, és együtt főzzünk, beszélgessünk, nevetgéljünk” – árulta el Selena Gomez. 

Fotó: Profimedia – Red Dot


További cikkeink a témában

Kövess Facebook-on!
X