Főoldal > AKTUÁLIS > Anya lett a gyönyörű sztár

Anya lett a gyönyörű sztár

diétasztártáplálkozás
0

Írta: and

Ha nagy szavakat szeretnénk használni, azt is mondhatnánk, hogy január 22-én minden megváltozott Shakira &

Ha nagy szavakat szeretnénk használni, azt is mondhatnánk, hogy január 22-én minden megváltozott Shakira életében. A kolumbiai énekesnő ugyanis ezen a napon hozta világra első gyermekét, Milant egy barcelonai kórházban.

A 35 éves híresség az interneten közölte rajongóival az örömteli hírt, és azt, hogy sztárfocista édesapjához, Gerard Piquéhez hasonlóan a bébi születése pillanatától az FC Barcelona tagja. A szülésről egyébként azt beszélik, hogy Shakira azt kérte, kedvesén kívül csak nők legyenek az orvosi csapatban, illetve a szülőszobában. 

A bent lévőkkel pedig állítólag titoktartási szerződést írattak alá, így senkinek sem beszélhetnek a látottakról, hallottakról, és pontos részletekkel sem szolgálhatnak a sajtónak. De a rajongók szerint erre talán csak azért volt szükség, hogy Shakira maga közölhesse kisfia születésének hírét a világgal, ne pedig pletykákból értesüljünk a baba érkezéséről.

A világsztár egyébként terhessége alatt is odafigyelt magára, ami nemcsak azt jelentette számára, hogy tartotta magát az egészséges és kiegyensúlyozott táplálkozáshoz, és nem evett sem gyorséttermi kosztot, sem sok édességet vagy zsíros ételeket, hanem azt is, hogy nem hagyta abba a mozgást a sztáredző Tracy Andersonnal.

shakira2.jpg ()

A galéria megtekintéséhez kattints a képre!

Tracy szerint a várandósság még nem egyenlő azzal, hogy ellustulunk, és számolatlanul szedjük fel a kilókat. „Mivel az első terhességem alatt én magam is majdnem 30 kilót híztam, megtanultam, hogyan lehet a várandósságot helyesen, mértékletességet tanúsítva megközelíteni. Nem az a megoldás, hogy dőzsöljenek a kismamák, de az sem jó, ha megvonunk magunktól mindent” – mondta.

A sztáredző egyébként nemrég adott ki egy új fitnesz DVD-t kismamáknak, mely szerint minden hónapban más edzésmódok ajánlottak a leendő anyukáknak. De persze mindez függ attól ki, kinek milyenek a személyes tulajdonságai, igényei.

Shakira valószínűleg ugyanolyan aktív volt nagy pocakkal is, mint terhessége első heteiben – még akkor is, ha a hasizom-erősítő gyakorlatokról és a legmegerőltetőbb feladatokról le kellett mondania. A híresség nagyon szeret zumbázni, és otthon is szívesen táncra perdül, ami nagy szerepet kap nála alakja megőrzésében.

De az énekesnőt most minden bizonnyal az sem zavarja, hogy sem a vonalai, sem világhírű hasizmai nem lesznek olyanok pár hónapig, mint amilyenek eddig voltak. Hiszen elfogadta, hogy a teste várandóssága alatt megváltozott, és időbe telik, mire újra a régi lesz.

De rajongói szerint az nagyon valószínű, hogy a The Voice amerikai szériájának első, tavasszal a képernyőre kerülő adásaiban már remek formában ül majd Christina Aguilera székében. És ha eleinte kicsit bővebb szabású felsőket visel is, később ezeket a tőle megszokott szűkebb ruhák és hasvillantós szerelések váltják majd.

Fotó: trumblr.com


További cikkeink a témában

Kövess Facebook-on!
X