Főoldal > AKTUÁLIS > Te tudtál róla? Beteg a szőke tévés!

Te tudtál róla? Beteg a szőke tévés!

diétatáplálkozás
0

Írta: and

A betegség nem válogat – tartja a mondás, és ezt bizony jó néhány híresség is

A betegség nem válogat – tartja a mondás, és ezt bizony jó néhány híresség is megtapasztalhatta már. Elisabeth Hasselbeck akkor szembesült ezzel a nagy igazsággal, amikor kiderült, hogy lisztérzékeny.

„A tünetek erre utaltak: sokat fájt a hasam és emésztési problémáktól szenvedtem. De biztosat csak azt követően tudtam, hogy az orvosok kimondták a diagnózist. Először teljesen kétségbe estem, és nem tudtam, hogyan tovább. De rájöttem, hogy össze kell szednem magam: sokat olvastam a betegségemről, és abban rögtön biztos voltam, hogy változtatnom kell az étrendemen” – mondta az amerikai televíziós műsorvezető.

Ahogyan az emberek többsége, úgy Elisabeth is bizonytalan volt a változásokat illetően, sőt talán egy kicsit tartott is attól, hogyan tudja átalakítani eddigi szokásait, és persze az egész étrendjét.

„Sokan azt hiszik, egyik napról a másikra dobtam ki a kedvenc ételeimet, és álltam át egy szigorú diéta szerinti étkezésre, de ez nem így van. Én inkább azt emelném ki, hogy megtanultam mindent helyettesíteni. És ma is nagyon élvezem az ételek ízét, a családi étkezéseket, de azt is, ha sürgölődhetek a konyhában” – árulta el a sztár, aki saját szakácskönyvet is kiadott gluténmentes kedvenceinek receptjeivel.

elisabeth2.jpg ()

A galéria megtekintéséhez kattints a képre!

„A családom és én nem eszünk búzát, sem árpát, de sok friss gyümölcs, tojás, rizs, tofu és zöldségféle kerül az asztalunkra. Nagy kedvencem a quinoa, ami tele van vitaminnal, és számos recepthez fel tudom használni, a körettől az édességekig” – mesélte.

A szőke sztárnak elmondása szerint nemcsak az egészsége szempontjából hasznos a gluténmentes táplálkozás, hanem akkor is előnye származott ebből, amikor 2009-ben, harmadik gyermeke születése után elkezdte a pluszkilók elleni harcot.

„Reggelire tojásfehérjéből készült omlettet ettem, néhány szem szőlővel vagy egy almával. Ebédre salátát, tonhalat és egy kis gyümölcsöt fogyasztottam, vacsorára pedig általában pulykatekercset sok zöldséggel. A kilók pedig elég gyorsan leolvadtak rólam” – tette hozzá.

A 36 éves híresség a sportot is fontosnak tartja: minden nap 6 percet fut, amit has- és hátizom erősítő gyakorlatokkal és súlyzózással egészít ki. Ha pedig hétvégén több ideje van, akkor hosszabb futást is beiktat a napirendjébe – hétköznapokon viszont igyekszik legalább erre a 6 percre minden nap lehetőséget teremteni.

Ami pedig a harmóniát illeti, Elisabeth úgy érzi, családjában mindig megtalálja: focista férjét, Tim Hasselbacket 15 éve ismeri és szereti, kislányuk és két kisfiuk pedig bearanyozza a mindennapjaikat.

Fotó: Profimedia – Red Dot


További cikkeink a témában

Kövess Facebook-on!
X