Osvárt Andrea – Minden tabut megdönt

Ám Andi nem az az ember, aki ezen fanyalogna. Sőt büszke rá, hogy végre itthon is megmutathatja, mit tud. Pláne hogy a történet akár vele is megtörténhetett volna: neki is pont most rendezték meg a tizenöt éves érettségi találkozóját, mint Hajnal Tímeának.

Te elmentél a sajátodra?

Persze! Ki nem hagytam volna! Pécsre jártam, két tannyelvű gimibe. Máig azt gondolom, hogy azok voltak életem legszebb, leggondtalanabb napjai. Akkoriban nyílt ki a szárnyam, mindenféle értelemben. Mivel kollégiumban laktam, sokkal önállóbb lettem. Nem véletlen, hogy akkor indultam el az első szépség-, majd modellversenyen. Meg persze nagyon önállóan lógtam is ki a többiekkel este bulizni, hogy aztán másnap alig tudjam nyitva tartani a szemem a nulladik órán… A legjobb barátom azóta is az egyik volt osztálytársam. Hiába élek akár a világ másik végén, mi akkor is ugyanúgy beszélünk hetente többször, és segítjük egymást, ahol csak tudjuk. És persze röhögünk magunkon, hogy talán már nem kellene ennyit idétlenkednünk…

És nem lehet, hogy azért lett ez a legszorosabb barátságod, mert neki el is hiszed, hogy tényleg téged szeret?

De, biztos ezért is. Igen, az elmúlt években, bevallom, ráparáztam kicsit az ellenkezőjére. Egyre inkább azt éreztem ugyanis, hogy már nem én vagyok az érdekes, hanem a brand, amit teremtettem. Csak úgy reagálhatok, viszonyulhatok másokhoz, ahogyan azt egy ismert ember tenné – mert ezt várják el tőlem. De nem tett jót az sem, amikor észrevettem: a családomon, a szűk baráti körömön kívül mindenki csak azért telefonál rám, mert akar tőlem valamit. Szerencsére azóta helyrekerültek bennem a dolgok. Elfogadtam, hogy a munkám ilyesfajta kiszolgáltatottsággal is jár.

Ennek biztosan az is az egyik oka, hogy van valaki, aki be mert férkőzni a csigaházadba…

Igen, a kedvesem segít abban, hogy kicsit reálisabban lássam az életet. Ő teljesen civil, és bár nagyon sikeres a szakmájában, távol marad minden magamutogatástól – még a Facebookon sincs fenn. Csak vesztére pont egy olyan embert fogott ki, akinek meg az életének egy nagy része csillogás… (Nevet.) Meg is mondta, már az első randinkon, hogy őt nem a körítés érdekli, hanem a lényeg, hogy vele hogyan viselkedem. De ha az rendben van, a kedvemért a körítést is elviseli.

Érdekes, hogy végül így alakult a magánéleted, hiszen mindannyian emlékszünk rá, hogy jártál celeb pasival is. 

Nem tudtam, mi a jó recept. Csak keresgéltem én is, mint mindenki más. De az biztos, hogy nem a foglalkozás döntötte el, szerelmes leszek-e, hanem az élethelyzet.

De valahogy úgy sosem alakult, hogy pont egy híres, idősebb producerrel estél volna nagy szerelembe…

Bevallom, egy olasz producerrel azért jártam. De ott tényleg dúltak az érzelmek. Volt ott minden: nagy szerelem, nagy szakítás. De nem a hivatástudat alakította az érzelmeimet, az tény – talán emiatt nem is volt szakmai következménye. (Nevet.) Hidd el, nehéz ebben a szakmában nőként tiszta kártyákkal játszani, illetve boldogulni – pláne Hollywoodban. Persze, minden férfinak felcsillan a szeme, ha lát egy szép nőt. Csak Los Angelesben, a filmiparban ezt nagyban űzik. Lehet, hogy aznap még érdekes vagy, és csapják is neked a szelet, de holnap már találkoznak egy másik válogatáson egy másik lánnyal, aki szebb vagy fiatalabb nálad, és ennyi: még el sem kezdődött semmi, már lecseréltek. Csak szórakoznak. A döntés – hogy mennyire szállsz bele a játékba – a te kezedben van.

Te sohasem csábultált el?

Nem mondom, hogy sohasem randiztam szakmabelivel Los Angelesben. De hamar rájöttem, hogy ezeket a srácokat nem igazán szabad komolyan venni, semmilyen értelemben. Viszont lehet őket használni, pont ahogy ők is használnak téged. Ha például szeretnél elmenni egy Oscar-díj-átadóra, és egy producernek pont nincs kivel mennie, elhív téged. Ez neki is jó, mert egy csinos kísérővel érkezhet, és neked is, mert bevisz a legjobb körökbe. De ennyi. Nem jelenti azt, hogy szerepet ad, sem hogy beléd szeretett, sem hogy oda tartoznál. Ez tényleg csupán egy jó üzlet – win-win, vagyis amin mindenki nyer. 

Mintha nem is az angyalok városáról, hanem egy húspiacról mesélnél…  

Igen, minden éremnek két oldala van. Nagyon nehéz ebben a torz világban egészséges maradni. Hogy úgy kapjál munkát, hogy közben ne kelljen érte akkora árat fizetni, ami miatt nem tudsz önmagaddal elszámolni… Kislányként én sem arra vágytam, hogy az olasz tévében rázzam a popsimat, tudva, hogy nem a színésznői erényeimért kértek fel a San Remó-i dalfesztivál háziasszonyának. Viszont az is igaz, hogy ha Lenny Kravitz-cel állsz egy színpadon, az kap akkora publicitást, hogy megspórolsz magadnak jó néhány kört. Biztos vagyok benne, hogy engem az ilyen megjelenéseim miatt is választottak a Transporter vagy az Aftershock főszereplőjének. Persze, kezeljük helyén a dolgot: utóbbi például egy B kategóriás film, viszonylag kis stábbal. Nem is mondom, hogy csodásan és biztonságban éreztem magam Chilében a forgatáson. Hat hétig volt ételmérgezésem. Akkor és ott sok mindent át is gondoltam: tényleg erre vágyom? Annyira magamba zuhantam, hogy az a bizonyos volt osztálytársam ki is repült hozzám, mert érezte: nagy a baj, szükségem van rá.

A folytatást elolvashatod a legújabb Maxima magazinban!