Főoldal > AKTUÁLIS > Így gyógyítottak gyümölccsel a régi javasasszonyok

Így gyógyítottak gyümölccsel a régi javasasszonyok

betegségegészséggyógyításgyümölcs
0

Írta:

Pedig sokat tudtak a gyümölcsök jótékony hatásairól is, és ezt a tudás rendszeresen fel is

Pedig sokat tudtak a gyümölcsök jótékony hatásairól is, és ezt a tudás rendszeresen fel is használták ott, ahol valami baj ütöttel fel a fejét.

A régi embereknek egész szép kis ismeretgyűjteménye volt arról, hogy melyik betegséget mivel érdemes kezelni. Sok ilyen kúrának a hatásmechanizmusát azóta a tudomány is megmagyarázta már, néhánnyal viszont adós maradt – főként azokkal, amik inkább a babonák világához, mintsem a gyógyításhoz állnak közelebb. Az alábbi „gyümölcskosárban” vegyesen találhatunk valóban működő módszereket és hiedelmeket is.

Az alma

Az egyik legfontosabb gyümölcs volt a Kárpát-medencében, és a jelentőségét még napjainkban is őrzi. Számtalan tünetre és betegségre alkalmaztak almakúrát. Például köszvényre, húgyutak és vese tisztítására. Úgy tartották elhízás ellen is hatásos. Az almamustot ízületi gyulladásokra használták, az almabort pedig női bajokra – menstruációs fájdalmak enyhítésére – ittak. Az alma héját is értékesnek tartották: idegnyugtató szerként használták, és úgy gondolták a dadogós gyermeket is meggyógyítja. A sült és párolt alma hőemelkedés és láz ellen volt használatos, a héjastól reszelt alma a a méregtelenítésben tett jó szolgálatot, az almasavó pedig étvágygerjesztőnek és a nyelv lepedékessége ellen bizonyult hatásosnak.

Őszibarack

Bélbajokra alkalmazták és előszeretettel adták kismamáknak is, hogy csökkentse a várandósággal járó hányingert és egyéb kellemetlen kísérőjelenségeket.

Körte

A körte a népi gyógyászatban lázcsillapító hatása miatt kedvelték, de használták sebek gyógyítására is. Jól alkalmazható fogszuvasodás ellen és enyhe hashajtó és vizelethajtó hatása miatt diéták, fogyókúrák során is.

Cseresznye

Szorulásra, „hastisztításra” előszeretettel alkalmazták a cseresznyét. A fekete cseresznye levét „mellbetegeknek” (valószínűleg TBC-ben szenvedőket kell ezalatt érteni) ajánlották, de az érett gyümölcsöt vesekőrontónak is tartották. A friss cseresznyelé lúgosító hatású, jót tesz a köszvénynek, gyógyítja az ízületi gyulladásokat és prosztata panaszokat. A cseresznye szárából készült tea hólyaghurutra, vesemedence gyulladásra, vizelethajtásra szolgál, élénkíti a szívműködést és gátolja az elhájasodást.

Szőlő

Renyhe emésztésre volt szokás szőlőkúrát venni régen. Várandós kismamáknak is ajánlották, hogy szőlőlevelet főzzön meg borban és ezt igya. Hajtásának friss nedvét, a „semmivizet” szemgyulladás és véraláfutásos szem gyógyítására használták.

szamoca2.jpg ()Málna

Vérszegénység ellen jó ez a gyümölcs és emellett női bajokra is előszeretettel alkalmazták. Csökkenti a menstruációs fájdalmat, nyugtatja a méhet, mérsékli a vetélés kockázatát és terhességi hányinger ellen is hatásos.

Feketeribiszke

A bogyók forrázata torokgyulladás, magas vérnyomás kezelésére jó, emellett erősíti a hajszálerek falát. C-vitaminban az egyik leggazdagabb növényünk.

Szamóca

Jó íze mellett fájdalomcsillapító hatása miatt is kedvelték. Ízületi gyulladásokra és kelésekre is használhatjuk, de ezenkívül hatásos vértisztítóként is alkalmazták.

Feketeáfonya

Vírusölõ, érvédõ hatású. Sok vasat tartalmaz. Összehúzó, és erjedést gátló hatású. Adhatjuk bélgyulladásnál, hányásnál, gyomorgörcs, hólyagelernyedés, hólyaghurut, vízkór esetén. Levele a cukorbaj gyógyszere. Levelébõl készült tea láz- és vérnyomáscsökkentõ.

Birsalma

Különösen magja értékes, amit gyomornyálkahártya- és toroknyálkahártya gyulladásnál, köhögésnél és hűlésből származó betegségeknél használhatunk, de a népi orvoslás szerint jó szemgyulladásnál, repedezett bőrre, kisebesedett szájnál, égési sebre, aranyércsomónál is Ajánlható bélgyulladásra is.

Fotó: Profimedia – Red Dot


További cikkeink a témában

Kövess Facebook-on!
X