El Sabor de Hungría – Négy nap ölelésben

350 emberre való öröm – így fogalmaz az egyik résztvevő táncos a 8. hazai argentin tangófesztivál péntek estéjén. Körbejár a tekintetem. Bár a világ különböző tájairól hazánkba érkező párokból jelenleg csak homályos, egymást ölelő sziluettek látszanak, azt hiszem, igaza lehet. A parketten sétálók tudnak valamit arról, ahogyan nőnek és férfinak együtt lenni jó.

A Gólyavár épülete majdnem békés, amikor odaérek. Se színes fényforgatag, se kihallatszó zene. Beljebb merészkedve, nyílik a világ. Egymásba fonódó alakok, soknyelvű diskurálás, pohárcsörgés, tompa fény. Tangó zene, kellemesen zsúfolt parkett. A négynapos El Sabor de Hungría második estéjén éppen az zajlik, ami a többin fog. Örömtánc.

Beszélgetünk az egyik szélső asztalnál. Öt ország táncosa vág egymás szavába, mondja nagy lendülettel, amit érez, gondol erről a sok szempontból különleges táncról. Az argentin tangó közelebbről nézve ebben a pillanatban olyan képet fest, mint egy önálló kulturális jelenség – erős karaktert adnak neki az argentin gyökerek, miközben tagadhatatlan, hogy már keveredett az európai vérrel és létrejött egy sajátos egyveleg. Bár a táncnak hazánkban is tehetősebb múltja van, az első igazi nemzetközi fesztiválnak Budapest 2006-ban adott otthont. Aztán a nagy sikerre való tekintettel beálltunk az évente fesztiválozó nemzetek közé. A Barrio del Tango klub szervezésében zajló mostani El Sabor de Hungría jelentős tömegeket vonz, köszönhetően nem utolsó sorban az egyik legnagyobb élő argentin mester részvételének és pártfogásának. Sebastian Arce olyan név a tangóban, mint Messi a fociban. Nekem legalábbis így magyarázták, amikor még nem láttam táncolni, amikor meg már igen, akkor nem nagyon kellettek a szavak.

Egy idősebb hölgy látja, hogy írok, kedvesen érdeklődni kezd. Gyorsan kiderül, ő Németországból érkezett a párjával, nagy rajongói a magyar fesztiválnak. – Budapest tud valamit, amit sehol máshol nem érzek, csak Argentínában – mondja megnyújtva a szavakat. – Az atmoszféra, igen, azt hiszem ez az, amiért ide jövünk. Meg persze a sok remek táncos – mosolyog még egyet, aztán már áll is fel és sétál a parkett felé, öleli a kedvesét. A társaság amúgy teljesen vegyes korosztályú, sok a fiatal. A tangó számos vonzó tulajdonsága közül ez az egyik – kortalan tánc. Bármikor bárki elkezdheti, megérezheti, beleszerethet. Sajátos bája, egyedi hatásmechanizmusa van, éppen ezért szabadulni már nehezebb tőle. Egy kicsit az ellentétek tánca. Felkérni például tekintettel illik, szemérmesen, az első ölelés után a párok tánca azonban átmenet és bizalmaskodás nélkül válik mesélhetetlenül intimmé.

Hajnali két óra van. A helyi közönség, úgy tűnik, kicsit sem fárad, talán mert nem csak a tánc miatt érkezett. A tangó világszerte kialakította magának sajátos közösségét, a feltöltődésnek itt épp úgy része a közös evés, ivás, beszélgetés, mint a parketten a tökéletes ölelés keresése. Ebből a szempontból szerencsére követjük az argentin mintát.

-Nagyon örülök, hogy nyolc évvel ezelőtt úgy döntöttem, tőlem telhető módon támogatom a magyar tangóélet fellendítését – kezd mesélni Sebastian Arce, amikor végre egy asztalhoz kerülünk. – Azóta is szeretek ide jönni. Azt hiszem, azért is olyan fontos nekem a Budapest és a tangó itteni élete, mert egy kicsit együtt fejlődtünk. A szakmailag legmeghatározóbb éveimben jártam ide és nagyon jó volt látni, ahogyan alakul a közösség, egyre több magasan képzett táncos sétál a parketten. – Arce végtelenül közvetlen, mesél mindenféléről, amikor az ölelésről kérdezem. – A mai napig úgy élem meg, hogy minden ölelés egyedi és megismételhetetlen. Úgy jön létre, hogy egy teremben, ahol több száz ember ácsorog, nőnek és férfinak összeakad a tekintete, megérzik, hogy szükségük van egymás ölelésére. Nem felmennek a Facebook-ra megnézni, hogy van-e kutyája az illetőnek, nem elemzik hosszasan, hogy vajon az a másik jó lesz-e nekik, csak egymásra néznek és tudják. Ebből az érzésből születik meg aztán a parketten az ölelés és indul el a tangó a saját útjára. – Szóba kerülnek még szerepek, minták, a magyar nők mentalitása. Ennél a pontnál őszintén meglepődöm. Arce szerint ugyanis a magyar nők igen jól vezethetőek, ami a tangó előfeltétele. – A magyar hölgyekben ott lakozik a finom érzékelés képessége, ami elengedhetetlen ehhez a tánchoz. Így könnyebben megtörténhet az, aminek kell: a férfi vezet, a nő követ. Nem véletlenül mondjuk, hogy a tangó valójában magának az életnek a leképzése.
Közben a parketten bemutató indul – Glotz Mária és Szeghalmi Endre, a fesztivált szervező hazai táncklub, a Barrio del Tangó tanárai lépnek fel. Éppen csak középre sétálnak, már hatalmas az éljenzés, vastaps zúg. – Arce közelebb hajol, úgy mondja. – Emlékszem arra, amikor Mária régen elkezdte a tangót. Hogy milyen sokat tett bele táncosként, miközben folyamatosan dolgozott a közösség épüléséért. A taps, amit most hallasz, az embernek szól, a tiszteletről üzen. A jó tangós közösségnek a világon mindenhol ezen a tiszteleten kéne alapulnia – mondja, majd kedvesen elköszön és visszasétál a saját asztalához. Én még maradok. A teremben teljes csend van, a tekintetek követnek, egyetlen apró, csukott szemű nőt és egyetlen ölelő férfit, ahogy egymás karjában sétálnak. 

Somogyi Eszter