Főoldal > AKTUÁLIS > Emma Stone és Andrew Garfield újra együtt?

Emma Stone és Andrew Garfield újra együtt?

Andrew GarfieldEmma Stonekapcsolatpárszakításszerelemszínésznő
0

Írta:

Egyesek szerint minden szónál többet mondanak a képek, na meg Emma mosolya.

Emma Stone és Andrew Garfield már majdnem egy éve, tavaly októberben szakított egymással – barátaik szerint nem volt semmi dráma, egyszerűen eltávolodtak egymástól, és megbeszélték, hogy jobb lesz, ha elválnak útjaik. Ám most úgy tűnik, ismét közös útra indultak: a két színészt Londonban, Covent Gardenben fotózták le, séta közben, és úgy tűnt, nagyon egy hullámhosszon vannak.

Egyesek szerint attól még, hogy újra találkoztak és valami közös programot csináltak a brit fővárosban, még nem biztos, hogy ismét románcot kellene emlegetni – annál is inkább, mert, ahogy fent is említettük, csendben-rendben, barátokként váltak el egymástól. A barátok pedig néha azért szoktak találkozni.

Mások szerint viszont egész biztosan együtt vannak, vagy újrakezdhetik kapcsolatukat – nézzük csak meg a képeiket, főleg Emma boldog mosolyát. Az ilyesmi általában csakis a szeretett férfinak szól, és nem másnak.

Bárhogyan alakul is kettejük kapcsolata a jövőben, szerintünk egy dolog biztos: hogy Emma nemcsak sugárzóan boldog és gyönyörű, hanem remek formában is van. A diétázást évek óta elutasítja, mert szerinte a fogyókúrák túl szigorúak és nem is egészségesek. „Mitől jó az, ha csak egy kis csirkét ehetsz néhány szem babbal, és mellette napi két órákat edzel? Nem fogok éhezni, vagy megszállottan edzeni, még a munkám kedvéért sem” – nyilatkozta korábban.

A sztár igyekszik odafigyelni a kiegyensúlyozott táplálkozásra: a sovány húsok, gyümölcsök és zöldségek mellett némi szénhidrátot is bevisz a szervezetébe. És bár ő sem ébred minden reggel úgy, hogy boldog azzal a testtel, amiben él, azért megpróbálja a legjobbat kihozni magából.

„Persze, vannak néha gondjaim magammal, és a testemmel, de tőlem sosem fogjátok azt hallani, hogy jajj, de undorítóan nézek ki” – mondta. Majd hozzátette: nem edzőtermi mozgásformákkal tartja fitten magát, mert nem szeret zárt helyen sportolni.

„A futás nem tesz jót a térdemnek, a súlyzózást pedig unalmasnak tartom. Ezek helyett, ha csak tehetem, inkább úszni megyek, vagy sétálok egy nagyot, mert ezeket a mozgásformákat nagyon kedvelem” – árulta el.

Emma azt sem titkolja, hogy az extrém sportok sem állnak tőle távol: a sziklamászást például kifejezetten szereti. „Ez a sport javítja az állóképességet, emellett nagyon gyors és látványos módja az izomzat kidolgozásának” – mesélte egy interjúban.

De azt sem tagadta, hogy szívesen jár Pilates órákra, és ha egy-egy filmszerepre készül, bizony előkerülnek az általa unalmasnak tartott súlyzók is. Olyankor kisebb súlyokkal dolgozik, hogy szép, nőiesen izmos karjait még tovább tökéletesítse.

Emma és a szeplők

Sok lány nem szereti a szeplőit fiatalon, nos, Emma is épp így volt ezzel. „Régebben bármit megtettem volna azért, hogy eltakarjam a szeplőimet, és szerettem volna, ha egyszerűen csak elmúlnak. De ma már inkább többet akarok belőlük. Olykor túl sokat ücsörgök a napon, és reménykedem, hogy kijön még néhány az arcomon” – mondta egy interjúban, majd hozzátette, hogy azért persze a bőrvédelemről sem feledkezik el, mindig magas faktorszámú naptejjel keni be magát a „szeplőcsalogató” napozás előtt.

Fotó: Daily Mail


További cikkeink a témában

Kövess Facebook-on!
X