Főoldal > AKTUÁLIS > Kaley Cuoco-t megműtötték

Kaley Cuoco-t megműtötték

AgymenőkKaley Cuocokórházkülföldi sztárműtétszínésznősztár
0

Írta:

Öt nappal az esküvője után került sor a színésznő operációjára.

Június 30-án ment férjhez az Agymenők jó csaja, Kaley Cuoco, de nászút helyett a kórház várt rá – meg kellett ugyanis műteni a vállát. Az operáció nem érte váratlanul, sőt, abszolút tervben volt már számára – egy éve tudja, hogy erre valamikor sort kell kerítenie -, mert folyton fájt a válla. De eljegyzése, majd esküvője annyira lefoglalta, hogy a házasságkötés előtt semmiképp se fért volna bele az idejébe a műtét, de öt nappal a lagzi után gyorsan túlesett rajta.

Kaley már jobban van, otthon gyógyul, és mint Instagramon tudatta a világgal, férje ápolja és mindenben a rendelkezésére áll – olykor annyira siet asszonykájához, hogy még ruhát sem kap magára.

Az esküvőre és az utána következő bulira egyébként nem nyomta rá a bélyegét az, hogy a menyasszonyra néhány nappal később műtét várt – a vendégek szerint minden szuper volt, remekül érezték magukat a partin.

A 32 éves színésznő természetesen átöltözött a bulira, Reem Acra ruháját egy köldökig kivágott Tadashi Shoji jumpsuitra cserélte, ami szintén remekül állt rajta. Persze, ez nem is csoda, hiszen a híresség évek óta keményen dolgozik vonalai megőrzéséért – imád például hot jógázni. Elmondása szerint ez jobban megizzasztja, mintha lefutott volna egy maratont.

A hot jóga órák jellegzetessége, hogy szobahőmérsékletnél melegebbre fűtött teremben zajlanak. A magas hőmérséklet hatására jobban bemelegszenek az izmok, könnyebben nyúlnak a szalagok, mélyebben hatnak a gyakorlatok. Természetesen a hot jógának is vannak fokozatai, és a tévésztárt szuper alakját elnézve ő már egy ideje magasabb fokozatra kapcsolt…

Kaley egyébként mindig is szeretett sportolni, de amikor 2016-ban véget ért a házassága Ryan Sweetinggel, talán minden eddiginél nagyobb intenzitással vetette bele magát az edzésekbe – mondhatni a sport a lételemévé vált.

??? #KaleyCuoco #BigBangTheory #BBT

Kaley Cuoco ? (@kaleycuocoofficial) által megosztott bejegyzés, Máj 17., 2016, időpont: 2:13 (PDT időzóna szerint)

Érdekesség, hogy szerelmük elképesztő lángolással indult 2013-ban: abban az évben mindössze 3 hónapnyi randizás után házasodtak össze, és nyilvánvalóan egy életre terveztek a másikkal. 2015-ben viszont a szerelem olyan hevesen múlt el, ahogy jött…

Kaley-nek viszont nem kell aggódnia: csodásan néz ki, a szerelem is újra rátalált, és végre tényleg igazán boldognak láthatja őt a világ.


További cikkeink a témában

Kövess Facebook-on!
X