Főoldal > AKTUÁLIS > Ilyen nagy Blake Lively pocakja

Ilyen nagy Blake Lively pocakja

Blake Livelycsaládfotókkülföldi sztárRyan Reynoldssztársztárpárterhesvárandós
0

Írta:

Szinte még csak a minap adtunk hírt újabb várandósságáról, és igaz, már akkor sem volt éppen apró Blake Lively pocakja, de azóta még inkább kikerekedett.

Blake Lively-ról két hete írtuk meg mi is, hogy harmadik gyerekét várja. Ezt elég sokáig titkolta, de végül a Pokémon – Pikachu, a detektív című mozi premierjén tudatta a világgal – méghozzá egyetlen szó nélkül, csak a pocakját mutatva.

A 31 éves színésznő hasa azóta még tovább kerekedett, amit a következő, Ryan Reynolds új filmjének bostoni forgatásán készült felvételek is bizonyítanak. A képek jobb és bal oldalán lévő nyilakkal tudsz lapozgatni a fotók közt.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

@laraina_qwf által megosztott bejegyzés, Máj 26., 2019, időpont: 6:06 (PDT időzóna szerint)

Azt egyelőre nem tudjuk, mikorra várják a kicsit, és hogy meddig marad majd otthon a babával a szőke színésznő, de az szerintünk biztos, hogy a pluszkilók leadásával harmadik gyermeke születése után sem lesz gondja. Amellett, hogy évek óta figyel a helyes étkezésre, Blake igazi örökmozgó. Hetente négyszer jár kondizni, és olyankor általában 90 percet sportol – mondjuk ebben most a baba miatt valószínűleg szünetet tart.

Blake kedvencei a has- és hátizom-erősítés, valamint az egész testet átmozgató gyakorlatok. Ez önmagában is elég hatékony, de olykor be kell keményíteni: a megszokott edzéseket a színésznő egy-egy film előtt speciális edzőtervre cseréli. A Zöld lámpás című mozi forgatása előtt például guggolásokkal, kitörésekkel, fekvőtámaszokkal erősített, amit kardió gyakorlatok követtek. Blake a hétköznapokon is szívesen használja a futópadot, mert úgy érzi, ez is hozzájárul jó erőnléte és fittsége megőrzéséhez.

A 31 éves színésznőnél az étrend is kulcsfontosságú, nemcsak saját maga miatt, hanem gyerekei miatt is szeretné, ha egészséges ételek kerülnének az asztalukra. Reggelire általában zabkását eszik, egy maréknyi áfonyával, ebédre csirkét és salátát balzsamecetes öntettel, vacsorára pedig halat és zöldségeket fogyaszt. De persze ő is rajong a frissen préselt gyümölcs- és zöldséglevekért, smoothie-kért és az édességekért – most, várandósan ezekkel sem kell olyan szigorú mértéket tartania, mint amit egyébként szokott.

Fotók: Getty, Instagram


További cikkeink a témában

Kövess Facebook-on!
X