Kandász Andrea sokat fogyott, megmutatjuk azt is, hogy néz ki most.
Amikor Kandász Andreának véget ért az Ázsia Expressz 2. a műsorvezető már itthon arról mesélt, hogy 16 kilót fogyott a műsor forgatása alatt. Mint mondja, jelenlegi súlyát tartja is. Meg is tesz érte mindent, nemrég futásáról osztott meg pár fotót.
“Futás közben ma imádtam a színeket, a beszűrődő fényeket, amelyeket az októberi nyár festett a fákra, a patak partra, az égboltra. Annyira rácsodálkoztam, hogy néha elfelejtettem levegőt venni, ami ugye futásnál nem árt!!” – írta Kandász Andrea.
És a műsorvezető tényleg fantasztikusan néz ki:
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
#120eves #villamos #mallorca Csilingelünk!
Az történt , hogy 120 évvel ezelőtt a közúton 1 napig szállították a gyümölcsöt a kikötőbe a földekről , így a nagy melegben a finomságok egy része tönkrement , és a gyümölcstermesztő családok megélhetése is bizonytalan volt . És akkor jött az emberi találékonyság, a városba építettek egy villamos hálózatot, a városok közé pedig ma már villannyal működő vonatsínt, amelyen közlekedhetett az a szerelvény, amely alig 2 óra alatt juttatta a célba a gyümölcs szállítmányokat, amely fogyasztása sok embernek okozott örömöt , a tetmesztőknek megélhetést , nekünk pedig turisztikai élményt . Imádom az emberi talalekonyságot, amikor a kreativitását a jó szolgálatába állítja. Ölelés ! #kandászandimegaferi #kandasztravel #kandaszandrea #azutazásnagykövetevagyok #azanyukáknagykövetevagyok #kandászandivagyok @kandaszandrea @szuloszoba @ferencbalazsborszeki @mallorca #mallorca
Kandasz Andrea Official Page (@kandaszandrea) által megosztott bejegyzés, Okt 9., 2019, időpont: 9:43 (PDT időzóna szerint)
(címlap fotó: Kandász Andrea/Instagram)