Főoldal > AKTUÁLIS > Az állapotos Tatár Csilla elmondta, mennyit sportol

Az állapotos Tatár Csilla elmondta, mennyit sportol

babavárássportTatár Csilla
0

Írta:

Tatár Csilla nemrég jelentette be, hogy várandós, most pedig azt is megosztotta, hogy áll a sporthoz.

Tatár Csilla őszintén mesélt hogy most, második terhessége alatt, hogy áll a sporthoz.

“A helyzet az, hogy amikor Milánnal voltam terhes nem csináltam semmit, gyakorlatilag tojásokon lépkedtem, annyira paráztam, ráadásul folyton keményedett a hasam, így leginkább csak arra emlékszem, hogy edzés gyanánt, a nutellás üvegeket cipeltem haza.#hello+25kiló. Most viszont úgy tűnik, hogy az össze brutál rosszullét a 12. hét végére eltűnt és szerencsére tök jól vagyok, ráadásul már pontosan ismerem a testem jelzéseit, így sokkal bátrabb vagyok!💪😊 Vagyis a 12. hét után összesen 3szor voltam kocogni, de nem bírtam a pulzusomat a normális tartományban tartani és a rázkódás sem esett jól, így bevonultam a terembe.🏃‍♀️ Most emelkedőn gyalogolok és az elipszistréneren kardiózom, ami viszont állati jólesik!🥰 Terveim közt szerepel még az úszás, aztán később a jóga. Eddig hetente 5ször, 1 órát futottam, ezt most heti 4szer, 1 óra kardió váltotta fel. De csak addig, ameddig jólesik”mondta Tatár Csilla.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

#kérdésválasz😊✌ A keddi posztom óta rengetegen kérdeztétek, hogy mennyit sportolok, futok-e még, kint vagy bent…stb..🏃‍♀️🚵‍♀️🚶‍♀️ A helyzet az, hogy amikor Milánnal voltam terhes nem csináltam semmit, gyakorlatilag tojásokon lépkedtem😂, annyira paráztam, ráadásul folyton keményedett a hasam, így leginkább csak arra emlékszem, hogy edzés gyanánt, a nutellás üvegeket cipeltem haz.#hello+25kiló😂 Most viszont úgy tűnik, hogy az össze brutál rosszullét a 12. hét végére eltűnt és szerencsére tök jól vagyok, ráadásul már pontosan ismerem a testem jelzéseit, így sokkal bátrabb vagyok!💪😊 Vagyis a 12. hét után összesen 3szor voltam kocogni, de nem bírtam a pulzusomat a normális tartományban tartani és a rázkódás sem esett jól, így bevonultam a terembe.🏃‍♀️ Most emelkedőn gyalogolok és az elipszistréneren kardiózom, ami viszont állati jólesik!🥰 Terveim közt szerepel még az úszás, aztán később a jóga. Eddig hetente 5ször, 1 órát futottam, ezt most heti 4szer, 1 óra kardió váltotta fel. De csak addig, ameddig jólesik.😁 😎 Amúgy arra tök kíváncsi vagyok, hogy tényleg hatással van-e a babára, az ha az anyuka mozog a terhessége alatt…Milánnal ültem 40 hétig és lett egy elképesztően aktív, fáradhatatatlan zsivány gyerekem.🥰😅 Most viszont teli vagyok energiával, vajon akkor a kistestó egy #kisbuddha lesz!?😂 #mindegycsakegészségeslegyen #ésaludjonéjszaka🙏😅 #könyörgöm😅

Tatár Csilla (@csillatatar) által megosztott bejegyzés, Nov 2., 2019, időpont: 7:44 (PDT időzóna szerint)

(címlap fotó: Tatár Csilla/Instagram)


További cikkeink a témában

Kövess Facebook-on!
X