Főoldal > AKTUÁLIS > Borbás Marcsi nehéz döntést hozott

Borbás Marcsi nehéz döntést hozott

borbás marcsidöntésegészség
0

Írta:

Borbás Marcsi egészsége érdekében hozott meg egy fontos döntést.

Borbás Marcsi lételeme a sütés-főzés, műsorát mindig teljes erőbedobással készítette, amit sokan nagyon szerettek. A műsorvezető azonban válaszút elé került, és úgy döntött befejezi a Gasztroangyal című műsor forgatását, ami már nagyon megterhelő volt az egészsége számára is. Természetesen receptjeitől és Borbás Marcsitól nem kell búcsút venni, közösségi oldalain és egyéb platformokon továbbra is elérhető lesz.

A műsorvezető egyébként diétába is kezdett a maga tempójában, amiről Instagram oldaláról beszélt.

“Én kezdem élvezni az új ételeimet, no meg azt, hogy nem vagyok éhes, és mégis araszolnak le rólam a dekagrammok. Egész életemben lelkiismeret-furdalásom volt, ha nem éhesen feküdtem le. Hiába ettem az adott diéta szerint, 11 órára majd’ éhen haltam. Értem én, hogy öt vagy hat óra után már ne együnk, de én éjfélig még dolgozni szoktam. Az még hat óra a napból. Tehát szerintem mindenkinek a maga életmódjához kell hozzáigazítani az étkezéseit. Egy biztos: ezektől az ételektől sokkal később éheztem” – írta Borbás Marcsi.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Éppen most is az Őrségben forgatunk, és hamarosan élőben is be fogunk jelentkezni az egy.hu Facebook oldalán! #egy.hu #borbásmarcsiszakácskönyve #hamarosanjelentkezünk

Borbás Marcsi (@borbasmarcsi_official) által megosztott bejegyzés, Febr 5., 2020, időpont: 2:09 (PST időzóna szerint)

(Borbás Marcsi/Instagram)


További cikkeink a témában

Kövess Facebook-on!
X