Főoldal > AKTUÁLIS > Szinetár Dóra őszintén beszélt vetélésiről

Szinetár Dóra őszintén beszélt vetélésiről

Szinetár Dóra
0

Írta:

Egy interjúban mesélte el szomorú történetét.

Szinetár Dóra mára már 3 gyönyörű gyermek édesanyja, azonban korábban több vetélése is volt. Erről beszélt most őszintén egy műsorban.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Szinetár Dóra Official (@szinetardora) által megosztott bejegyzés

„Volt összesen három olyan eset, amikor gyereket szerettem volna. Ez a gyerek megfogant, és klasszikus 8-9. héten elment a baba, így szokták ugye mondani. Vagy nem volt szívhang, vagy felszívódott. Aki nem tudja, elárulom, hogy a spontán abortusz után ugyanúgy ki kell tisztítani egy nő méhét, tehát a maradékot, ami ott marad egy terhességből, azt eltávolítják. Háromszor éltem végig azt, hogy ott voltam a szülészet-nőgyógyászaton, és mivel nem volt más lehetőség, ezért befektettek éjszakára egy olyan ágyba, aminek a végében ott volt a kiságy, ami a gyereknek lenne a helye. De én azért voltam ott, mert nekem elment a gyerekem, valamilyen okból kifolyólag” – mesélte a színésznő az Észak-Dél című műsorban.

via


További cikkeink a témában

Kövess Facebook-on!
X