Erdélyi Zsófia, futó: „Nem mondok le az édességről, ha a szervezetem azt kívánja”

Zsófi 2007 óta él Los Angelesben. Úgy érezte, hogy kint sokkal könnyebben össze tudja egyeztetni egyetemi tanulmányait és a futást. Januárban teljesítette az olimpiai A szintet, így ha minden jól megy, nyáron indulhat az ötkarikás játékokon Londonban, természetesen magyar színekben.

Mikor kezdtél el futni?

Hat éves korom óta futok. Nővéreim miatt kezdtem el (Erdélyi Eszter és Veronika), akik szintén ezt a sportot választották. Bár volt egy év, amikor távol kerültem a futástól, és teniszezni kezdtem. Nagyon élveztem, de soha nem akartak azok a labdák a vonalon belül maradni (mosolyog). Bár gondolom, ez is csak edzés kérdése, én viszont csak egy évet adtam neki. A futáshoz Gadanecz György csábított vissza. Elég nehéz feladat volt számára: sokat küzdött azzal, hogy rávegyen, hogy újra fussak. Ma már végtelenül hálás vagyok neki, hogy nem adta fel, mert nélküle nem lennék ott, ahol vagyok.

Mi fogott meg a futásban?

Amikor kicsi voltam imádtam a gyermek versenyeket (McDonald’s gyermek verseny, vagy Télapófutások), de akkor még csak az járt az agyamban, hogy az ajándékokért megéri az a néhány méter kínlódás. Aztán egy idő után eljött az a pillanat, amikortól  nem tudtam többé elképzelni az életem futás nélkül.

Mennyire kapcsol ki egy hosszú táv lefutása?

Amikor képes vagyok kikapcsolni az agyamat közben, azok a legjobb futások, persze, ez azért nem mindig sikerül. De talán nincs is erre mindig szükség, hiszen egy jó kis futás során megoldást találhatsz a problémáidra, vagy legalább egy időre elfelejtheted őket.

A galéria megtekintéséhez kattints a képre!

Mely eredményedre vagy a legbüszkébb?

A Las Vegas Maratonomra (amit decemberben megnyert – a szerk.) és nem az eredmény miatt, hanem a tudat, hogy képes voltam befejezni annak ellenére, hogy a fájdalom eszméletlen volt már a végére. Emellett persze arra is, hogy képes voltam utána januárban visszatérni, és megpróbálni újra Houstonban, és elérni a kitűzött célt, vagyis hogy az olimpiai A szintet teljesítsem, ami 2 óra 37 percet jelent. Számomra ez a legnagyobb öröm jelenleg, mert így valószínűleg ott lehetek Londonban. Ez akkor derül ki biztosan, ha már nem lehet szintet teljesíteni, aminek a határideje úgy tudom, hogy július 8. Addig bármi megtörténhet, bárki teljesítheti.

Az olimpia mióta szerepel a terveid, álmaid között?

Szerintem egy sportolónak az olimpia mindig ott lebeg a szeme előtt, de igazából számomra 2008-ban vált egyértelművé, amikor 6 másodperccel csúsztam le a szintről, hogy ott akarok lenni. Egyébként már azzal elégedett lennék, ha ott lehetnék. Persze, ha még az időmből is tudnék faragni néhány percet, akkor nagyon boldog lennék.

Hogy néz ki egy napod? A suli mellett mikor edzel?

Általában felkelek, reggelizek, majd elmegyek edzésre. Utána rögtön suliba, majd suli utan munkába, ha éppen dolgozom aznap, ez változó. Az iskolámnak van két boltja, ahol eladó vagyok. Mindig jól jön egy kis extra bevétel.

Milyen gyakorlatokat végzel az edzés során?

Nem csinálok semmi mást, csak futok (mosolyog). Könnyűfutás, fartlek vagy résztáv. A fartlek változó domborzati viszonyok közötti edzés, amit ma már más sportokra is továbbfejlesztettek, ahol a mozgás intenzitása változik. Ha néha sikerül rávennem magam, akkor csinalok egy kis hasizomerősítést is.

Vannak azért sportmentes napjaid?

Természetesen. Bár az az igazság, hogy még olyankor is mindenhova sétálva megyek. 

Követsz valamilyen diétát?

Egyáltalán nem. Bár sokat olvastam arról, hogy a diéta mennyit jelent egy sportoló életében, de valahogy nem tudom betartani, hogy ne egyek azt, amit a szervezetem éppen megkíván. Ha éppen csokit szeretnék enni, akkor nem fogom megvonni magamtól az élményt. Főleg akkor nem, amikor visszatérek a 2 óra 40 perces hosszúfutásomról. Valamivel meg kell jutalmaznom magam (mosolyog).