Rakonczai Beáta, hosszútávfutó: Munka mellett készül az Olimpiára

Bea az első maratonján beállította egyéni csúcsát a 2:29:54-es idővel, és kijutott az athéni olimpiára. Ugyanebben az évben 69:45-öt futott félmaratonon, mellyel a nőknél jellemző 70 perces álomhatáron belülre került. Később Manchesterben 31:41-et futott 10 kilométeren, ahol hatodik helyezett lett ugyan, de olyanoktól kapott ki, akik mögött nem szégyen célba érni. Ő ezekre az eredményeire a legbüszkébb.

Miért a hosszútávfutást választottad sportágként?

A nővérem tájfutó volt és általános iskolában a testnevelés tanárom is  erre helyezte a legnagyobb hangsúlyt, ezért valahogy egyértelműnek tűnt, hogy számomra is ez az út. Aztán idővel sajnos nem értem el olyan sikereket, mint amiket elvártam volna magamtól, így 16 éves koromban elmaradt a térkép, és kipróbáltam, hogy csak a futásban mire lehetek képes. Úgy tűnik jó váltás volt.

A tini Beának mi volt ekkor a legnagyobb álma?

Tisztán emlékszem, amint a televízióban néztem a szöuli olimpiát, és bár nem fogalmazódott meg bennem, hogy olimpiai bajnok szeretnék lenni, de valami hihetetlen érzés volt ott látni a sportolókat. Nem csak a futást követtem figyelemmel az olimpiák során: ma is a szemem előtt van, amint Egerszegi vagy Darnyi úszik. Már ez óriási érzés volt számomra.

Hogy néz ki egy napod?

Igyekszem naponta akár kétszer is futni, bár az én helyzetem különleges, ugyanis egy éve elkezdtem dolgozni. Nyíregyházán élek, és a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányságon helyezkedtem el, közalkalmazottként. Ezelőtt csak a sport volt számomra, de úgy gondoltuk az edzőmmel, hogy kipróbáljuk, mit tudok kihozni magamból a munka mellett. Eleinte nem is kértem semmilyen segítséget a munkáltatómtól, ám miután októberben lefutottam Frankfurtban a nemzetközi maratoni futóversenyt, és kvalifikáltam magam az Olimpiára, mégis  azzal a kéréssel fordultam a főnökeimhez, hogy segítsék a felkészülésemet munkaidő kedvezménnyel. Meg is kaptam, amiért nagyon hálás vagyok nekik.

Az edzés „csak” futást jelent, vagy vannak más gyakorlatok is?

Ha nincs semmilyen sérülés, akkor futás van, és az a cél, hogy minél több kilométert megtegyek. Emellett maximum beiktatunk némi gimnasztikát, vagy egy-két erősítő gyakorlatot végzek. Ezek elsősorban hasizom, mélyhátizom, és törzserő gyakorlatok. Ha valamilyen zavaró körülmény, például egy sérülés adódik, akkor előfordul, hogy konditeremben biciklizem is.

Az egészséges étkezés mennyire fontos számodra?

Nagyon odafigyelek, hogy mit eszem, de nem csak a futás miatt. Fontos számomra, hogy tudjam, milyen alapanyagból készül egy adott termék, vagy hogy tisztában legyek a származási helyével. Nagy hangsúlyt fektetek arra, hogy a lehető legkevesebb adalékanyagot vigyem be, a fehér cukrot és a fehér lisztet pedig igyekszem kerülni. Nem mondom, hogy soha nem fogyasztok belőlük, de nem jellemző a mindennapjaimra, inkább megpróbálom kiváltani őket nád-, vagy nyírfacukorral. Ezen kívül alapvetően semmit sem vonok meg magamtól.

Egy laikusnak a hosszútávfutás monotonnak, kissé unalmasnak tűnhet. Szoktak mélypontjaid lenni? Hogyan lehet erre lelkileg készülni?

Alapvetően mindenkinek vannak mélypontjai, inkább csak az változik egyénenként, hogy ezek mikor következnek be, és hányszor. Ilyen esetekben én arra szoktam koncentrálni, hogy mi is az, amiért éppen küzdök. Amikor a frankfurti maratonra készültem legutóbb, ahol az volt a tervem, hogy megfutom az olimpiára az A szintet, akkor minden hangsúlyos edzésemen az járt a fejemben, hogy ki akarok jutni a harmadik olimpiámra.

Vannak napok, amikor egyáltalán nincs kedve az embernek kimozdulni, nem hogy sportolni. Ez veled is előfordul?

Természetesen én is elfáradok, és van olyan, hogy egyáltalán nem kívánom a másfél órás futást. De az a különbség, hogy míg más meg is győzi magát, hogy nincs szüksége rá, én inkább azokat az érveket sorakoztatom fel, amik miatt ki kell mennem, és végül valóban lefutom a kitűzött távot.