Ünnepek után szakítunk?

Szilveszterkor hagyott el

Hadd kezdjem a saját történetemmel. Az ezredforduló szilveszterén akkori kedvesem – másfél éve éltünk együtt – az Erzsébet-híd éjféli forgatagában állt elém, hogy közölje, van valakije és elhagy. Ugyan voltak egyértelmű jelek, hiszen a párom szomorúan, könnyezve, magába fordulva ült egész este, engem mégis letaglózott a hír. El

sem tudtam képzelni, hogy ez velem megtörténhet. Húszas éveimben jártam. Minden, amiben addig hittem és a világról tudni véltem, a feje tetejére fordult. Egész éjjel jártam a várost és nem aludtam semmit. Alig hittem, hogy túl fogom élni. Ma, közel egy évtized távlatából úgy érzem, kevés olyan esemény van az életemben, amelytől annyit kaptam, mint azon az éjszakán… Akkori szerelmemnek azóta gyermekei születettek a férfitól, akiért elhagyott és ma családi barátok vagyunk.  
Az év mérföldkövei – mint a karácsony, szilveszter, nyaralás – magukban hordozzák a váltás, változás lehetőségét, és ez kihat a párkapcsolatokra is. Szakítani is gyakrabban szakítunk ilyenkor, hiszen ezek a fordulópontok kiváló alkalmat kínálnak az újrakezdésre is. Talán neked is van hasonló élményed? Téged is elhagytak már? Talán épp a közelmúltban? Hozzád szól ez az írás: járjuk együtt végig a szakítás utáni élet természetes lépéseit, amíg ismét alkalmassá válunk a szerelemre.

A szakítás és közvetlenül utána

Megérett a döntés, amelyet meghozójának könnyebb, elszenvedőjének sokkal nehezebb viselnie. Ilyenkor irdatlan iramban kavarognak az érzések és a gondolatok, erős testi fájdalmat is érezhetsz. Zavarodottság, kétségbeesés, reménytelenség jellemző erre az időszakra. Annak, aki szakított, talán annyival könnyebb, hogy tudja, miért tett így. A tudat, hogy elindult valamitől valami vagy valaki felé, erőt adhat neki. Azért többnyire ő is szenved, bizonytalan, de érezhet felszabadultságot és reményt is. Elhagyott félként viszont marad a szenvedés. Ilyenkor természetes, hogy eszedbe jut: jó lenne visszacsinálni, visszajutni oda, ahol még jó volt, megjavítani, a legjobbat adni, meggyőzni a másikat, hogy rossz döntést hozott. Előbb-utóbb az érzéseink átválthatnak büszkeségbe és a másik hibáztatásába, és akár a gyűlölet érzése is bekúszhat. Ilyenkor, mint egy csapdába esett vadállat, elkezdődhet a vergődés, a magad körül csapkodás. De reagálhatsz úgy is, hogy magadba zárkózva elgyászolod, megszenveded a kapcsolatot, elfogadva a másik döntését.

A fájdalom mikor múlik el?

Az értékes dolgok elvesztése fáj. Ezt hívják tényleg gyásznak – és te engedd is meg magadnak! Ne akarj minél előbb túllendülni rajta. Hagyd, hogy fájjon, úgy igazán. Egyedül vagy a legjobb barátnőddel, anyukáddal, édes mindegy. Lebegjen szemed előtt, hogy így hamarabb tudsz ismét mosolygósan és nyitott szívvel másik ember felé fordulni. Ha azonban úgy teszel, mintha mi sem történt volna, és beleveted magadat a mindennapokba, annak súlyos ára lehet. Egyrészt hosszú távon az egészséged is rámehet, másrészt, amíg nem válaszolod meg a miérteket, nem szűröd le a történtekből a tanulságokat, nem békélsz meg teljesen, addig nem tudsz majd új kapcsolatba kezdeni. Furcsán hangozhat, de a fájdalom megélése nem a gyengeség jele – ahogy azt talán te gondolod –, hanem az érettségé. Szembesülni azzal, ami fáj, ami véget ért, nem kevés bátorságot igényel. Persze nem jó az önsajnálatban elsüppedni, de a gyász nem is ezt jelenti.
Ha hagyod, hogy fájjon, valószínűleg először elviselhetetlennek fog tűnni. Aztán megfigyelheted, ahogy a fájdalomrohamok között egyre több idő telik el, és a fájdalmak intenzitása is csökken idővel. Múlnak az órák, a napok, és egyszer csak arra ébredsz, hogy már hetek óta nem jutott eszedbe. És ekkor ráébredsz, hogy túlélted őt.

A cikk folytatását elolvashatod a Maxima magazin legfrissebb számában!