Főoldal > PSZICHÉ > 7 szuper anyabarát olvasmány

7 szuper anyabarát olvasmány

ajánlóanyabarátkismamakönyvterhesség
0

Írta:

Boldog mami sorozat 12. rész

Baby Om – Jógázz a babával!
 

A terhességem vége tájt alkalmi látogatója voltam egy jógastúdiónak, ott bukkantam rá erre a könyvre, amely a kisbabával való jógázáshoz igyekszik kedvet csinálni. Nos, a kedvemet valóban meghozta, hiszen már a szülés utáni felépülés időszakára is tartogat gyaksikat – amikor ugye a legtöbb mozgásforma még tiltottnak számít, valamint a szerzők biztosítanak róla, hogy a babával való jógázás a hangulatunkra is remek hatással lesz, pláne, ha télen szülünk, és a kinti nagy sétákra esélyünk sincs. (Azért is imádom a könyvet, mert még mindig érződik rajta a jógaközpont füstőlőinek illata.) Egy örökmozgó emberpalánta anyukájaként azért hozzáteszem, hogy a gyerek számára nagyjából mászó koráig jó móka a közös jógázás, utána hamar lelép, és egyáltalán nem biztos, hogy át tudunk szellemülni ehhez a fajta mozgáshoz, miközben ő éppen a ruháinkat dobálja ki a ruhásszekrényből. (Konkrét könyvek)

Hogyan ne legyünk tökéletes anyák?

Anyaként igen fontos humorérzékünk megtartása, hogy képesek legyünk nevetni azokon a helyzeteken is, amikor legszívesebben sírni tudnánk. A könyv szerzője, Libby Purves is a humort használja, hogy bebizonyítsa: még a legkevésbé ígéretes anyák is képesek a túlélésre. Rövid kitérő, hogyan találtam rá a könyvre: Egy délután hullafáradtan, összemaszatolt pólóban, teljesen szétzuhanva ténferegtem egy nagy könyváruházban valamilyen pihentető olvasmány után sóvárogva. (nem mintha túl sok időm lenne olvasni, de ilyenkor jobb, ha nem egy Tolsztoj regénybe vág bele az ember)

kismamaterheskonyv.jpg ()A baba-mama részlegen a könyv címe csábított magához, mert hogy abban a pillanatban messzemenőkig nem éreztem magam tökéletes anyának, sokkal inkább egy karikás szemű lidércnek. A hátlap pedig végképp meggyőzött: „Az IGAZI ANYA: Akinek mindig pecsétes a pulóvere, soha nem fejez be semmit, sántikál, mert rálépett egy építőelemre, titokban romantikus regényeket olvas, nyüszít a kimerültségtől.” Talán te is magadra ismertél… (Gabo Kiadó)

A Kismama Terheskönyve

Miután életemben először hordtam 9  hónapon át a szívem alatt egy gyermeket, eleinte fűt-fát elolvastam a neten arról, mit kéne éreznem, és hogyan kéne viselkedjen a magzatom. A végén már attól rémültem meg, hogy mennyire tünetmentes a terhességem, és milyen nyugodt vérmérsékletű a gyerekem (bezzeg most!) Ez a könyv gyakran lelki balzsamként szolgált a paráimra, hiszen heti lebontásban ad fogódzókat. Minden a hazai viszonyokhoz igazítva, ami nagy előny mondjuk egy amerikai szerző fordításához képest, ahol sok minden másként működik. Szóval mindenképpen remek segítőtárs a felkészüléshez. (Sanoma Budapest)

A bába válaszolbabavalaszol.jpg ()

Hamar a bibliámmá vált Ingeborg Stadelmann könyve, aki évtizedek óta bábaként dolgozik Németországban, és eddigi tapasztalatait öntötte oldalakba, hogy a babavárás és a gyermekágy időszakában segítsen. Ezekben a szakaszokban ugyebár nem ajánlott szinte semmiféle gyógyszer szedése, így bármilyen apróbb-cseprőbb nyavalyám volt, már lapoztam is fel, hogy milyen teával, vagy olajjal enyhíthetek a panaszaimon. Például a terhesség végén sokat fájt a lábszáram, és Stadelmann asszony receptje sokat segített abban, hogy nyugodtabbá varázsoljam az éjszakáimat. De jó szívvel ajánlom a citromfűves bábateát, a szantálfa ülőfürdőt vagy a stabilizáló testolajat is. Elsősorban a természetes megoldások híveinek, no meg  a kétkedőknek ajánlom ezt a mindenre kiterjedő olvasmányt. (Katalizátor Kiadó)

A gyönyörű kismama

Nagy pocakkal vagy éppen pár nappal a szülés után is szépnek érezni magunkat? Vajon lehetséges ez? A szerző fotómodell és televíziós műsorvezető, és egyébként gyönyörű. Nem titkolja, mennyire nehezen élte meg a várandósságait, így azoknak a nőknek igyekszik kapaszkodót kínálni, akiknek fontos, hogy ne csak túléljék, hanem boldognak, egészségesnek és szépnek érezzék magukat ezekben a hónapokban. Azért is szerettem a könyvét, mert a legtöbb kismamáknak szóló könyvvel ellentétben az anyában (szerencsére még mindig) rejtőzködő nőt helyezte előtérbe. Sorait olvasva időnként nagy aha-érzéseim támadtak, máskor dühödten vetettem oda a könyvben szereplő fotóinak: könnyű neked ilyen külsővel. Mindenesetre nálam elérte a célját: elhitette velem, hogy én is lehetek gyönyörű kismama, ha hajlandó vagyok tenni is érte. (Partvonal Kiadó)

larousse.jpg ()Larousse Babakönyv

Pár napos volt a fiam, amikor rádöbbentem, semmiféle újszülöttekről szóló szakirodalommal nem szerelkeztem fel. Hogy fogok így hatékonyan szoptatni, valaha az életben még aludni, könnyűszerrel fürdetni, sterilizálni, altatni, vigasztalni és bármi féle rutint kialakítani? Hangsúlyozom, minderre persze egy anya ráérez ösztönösen, de azért jól jön egy totális amatőröknek szóló útmutató, amely lépésről-lépésre illusztrálja, hogyan is csináljuk jól. No, ennél a hirtelen rám törő kétségbeesésnél rohant el a párom a könyváruházba, és hozta haza eme remeket, ami az első hetekben ott pihent az éjjeli szekrényemen. Már csak megnyugtatásul is…
(Geopen Kiadó)

Egészséges ételek, egészséges gyerekek

Ahogy telnek a hónapok, jön a következő para: mit egyen ez a szegény gyerek, ha már nem az anyatej a fő tápláléka? Dr. Elizabeth M.Ward táplálkozási szaktanácsadó olvasmányos formában, sok példával illusztrálva adta meg a választ a felmerülő kérdéseimre. Kitér a szilárd ételek bevezetésére, a gyerekkori elhízásra, az ételallergiákra és a cukorfogyasztásra is. A jó tanácsok egész tárházát kínálja egészen 6 éves korig, és recepteket is ajánl a könyve végén.
(Alexandra Kiadó)

A Boldog mami sorozat előző részeit itt olvashatod:

Így küzdd le a falánkságot a terhesség után!

Kebelbarátság – így őrizd meg melleid szépségét szoptatás után!

Gyors és hatékony fitneszprogram kezdő anyáknak

Kell egy kis áramszünet – Tanulj meg lazítani a baba mellett!

Depresszió vagy múló rosszkedv?

Elég jó anya vagy?

Turbózd fel az önbizalmad!

Tavasz-para – avagy hogyan légy eredményes súlyvesztő?

Bevált praktikák ekcémára

Karcsúság mindenáron?

Ezért ne kezdj el fogyózni!


További cikkeink a témában

Kövess Facebook-on!
X