Főoldal > PSZICHÉ > Ilyen a nőies nő a pasik szerint

Ilyen a nőies nő a pasik szerint

ékszernőiesruhasminkszoknya
0

Írta: and

Tamás, 40 Kisugárzás – ebben a szóban tulajdonképpen minden benne van. Olyan a megjelenése, hogy az ember megkívánja és ez nem csak a testi adottságokon múlik, “lelkileg” is vágyik rá. Határozott, de ezt észre sem venni igazán, emellett okos, intelligens, jól öltözik, de nem kihívóan és természetesen ápolt. Nemcsak ránézni kellemes érzés, de ha megszólal, […]

Tamás, 40

Kisugárzás – ebben a szóban tulajdonképpen minden benne van. Olyan a megjelenése, hogy az ember megkívánja és ez nem csak a testi adottságokon múlik, “lelkileg” is vágyik rá. Határozott, de ezt észre sem venni igazán, emellett okos, intelligens, jól öltözik, de nem kihívóan és természetesen ápolt. Nemcsak ránézni kellemes érzés, de ha megszólal, akkor kedves, aranyos, nincsenek “nagylányos” allűrjei, vagány, de tudja a határt és van humorérzéke – bár ez utóbbi nem a nőiesség miatt fontos.

Szabolcs, 37

Hiába öltözik valaki kihívóan, nem ettől nőies, még csak nem is kell feltétlen hozzá a magas sarkú cipő és a rövid szoknya. Egy sportszerelésbe bújt nő is lehet tökéletesen nőies. Számomra a nőies nő kecses, ápolt, finom, nem viszi túlzásba a sminket, sőt keveset vagy egyáltalán nem használ belőle.

noiescikk1.jpg ()Nem közönséges: nem jár fenékig érő szoknyában és holdjáró cipőben. Egyszerű és ízléses a ruhatára, kerüli a harsány színösszeállításokat, és mindig az alkalomhoz megfelelően öltözködik. Egy túrára nem vesz fel miniszoknyát és egy kerti partira nem kisestélyiben vonul fel.

Zoltán, 35

Nekem sokat számít az öltözködés, azzal sokat dobhat egy nő a nőiességén. Ha valaki állandóan kopott farmerben jár és sportpólóban, akkor számomra nem nőies. Az ápoltság és a kevés smink, térdig-, vagy kicsit afölé érő szoknya és a magas, de nem nagyon magas sarkú cipő elengedhetetlen kelléke a nőiességnek. Részemről a kivágott – de nem közönségesen kivágott – ruha és az ékszerek is hozzátartoznak a nőies megjelenéshez. Ellenben számomra nem nőies valaki, ha a haja nem megfelelően ápolt.

Laci, 33

A légies, finom és ápolt nőket tartom nőiesnek. A jó alak – nem vékony, nem is kövér, de nőies idomok – a kifinomult ízlés, semmi mű dolog – gondolok itt a műkörömre, tupírozott hajra, tetovált szemöldökre, műszempillára – jelenti a nőiességet számomra. Nem szeretem a tetoválást, a piercinget és az ápolatlan hajat. A nőies nőknek a bőre is ápolt, nem repedezik a sarkuk és nincs kosz a körmük alatt. Nyáron a színes ruhák, a rövid szoknyák és a testre simuló pólók is fokozzák a nőiességet.

(T)egyél a menstruáció előtti panaszok ellen!


További cikkeink a témában

Kövess Facebook-on!
X