Főoldal > EGÉSZSÉG > Profi tippek esküvőszervezéshez

Profi tippek esküvőszervezéshez

férfipárkapcsolatszerelem
0

Írta: and

A esküvőszervezés első és legfontosabb lépése a nagy nap kitűzése, majd anyagi lehetőségeitek felmérése, azaz a büdzsé meghatározása. Ez utóbbitól függően nekiállhattok teljesen önerőből, barátok bevonásával megoldani a nagy projektet, de dönthettek úgy is, hogy esküvőszervező cég szolgáltatásait veszitek igénybe – vagy éppen úgy, hogy fogjátok magatokat, és a büdzsét egyszerűen arra költitek, hogy elrepüljetek […]

A esküvőszervezés első és legfontosabb lépése a nagy nap kitűzése, majd anyagi lehetőségeitek felmérése, azaz a büdzsé meghatározása. Ez utóbbitól függően nekiállhattok teljesen önerőből, barátok bevonásával megoldani a nagy projektet, de dönthettek úgy is, hogy esküvőszervező cég szolgáltatásait veszitek igénybe – vagy éppen úgy, hogy fogjátok magatokat, és a büdzsét egyszerűen arra költitek, hogy elrepüljetek a világ túlfelére, ahol édeskettesben összeadnak benneteket… Akárhogy is legyen, azt mindenképpen jó előre el kell döntenetek, szeretnétek-e templomi szertartást vagy sem, hány embert hívtok meg az eseményre, hiszen annak megfelelően kell helyszínt, illetve helyszíneket választanotok. Ha kettesben utaztok el, tanút nem kell felkérnetek, a helyszínen biztosítják őket, ha viszont maradtok, alaposan meg kell fontolnotok, kit kértek föl erre a feladatra.

Oltárhoz lépve

Ha úgy döntötök, egyházi esküvőtök is lesz – ehhez persze be kell mutatnotok a keresztleveleteket –, ne feledjétek, hogy ezt meg kell előzze a polgári szertartás (az egyházi szertartás előtt be kell mutatnotok a házassági anyakönyvi kivonat is), és azt sem, hogy a templomért használati díjat, a papnak vagy lelkésznek pedig külön összeget kell fizetnetek a közreműködésért (ez általában 5–30 ezer forint, és benne van az alapdíszítés, a pap, a kántor és a sekrestyés díja). Bejelentkeznetek legalább 3 hónappal a tervezett szertartás előtt célszerű, de ha biztosra akartok menni, hamarabb foglaltok időpontot, főleg, ha felkapott helyet választottatok. Azt se felejtsétek el, hogy ha nem a lakóhelyed szerinti plébános ad össze benneteket, „elbocsátót” kell kérjetek: más helyen csak ennek birtokában adhatnak össze benneteket. Emellett kötelező az esküvő előtti jegyesoktatásra is járnotok, amelyen a pap felkészíti benneteket a házasságra (erre pár hónappal a szertartás előtt kell bejelentkeznetek).

0024722_1.jpg ()

Polgári megoldások

A polgári szertartáshoz házassági szándékotokat ugyancsak személyesen és közösen kell bejelentenetek az anyakönyvvezetői hivatalban, ahol az anyakönyvvezető jegyzőkönyvezi az adataitokat, személyes nyilatkozataitokat. Amit vinnetek kell: személyi igazolvány vagy útlevél, lakcímkártya, születési anyakönyvi kivonat. A papírmunkán túl ekkor kell nyilatkoznod arról is, hogy a házasságkötés után milyen nevet szeretnél viselni (megijedned persze nem kell, ezt a nyilatkozatot a házasság megkötéséig meg is változtathatod). Szintén a lakóhely szerinti anyakönyvvezetői hivatalban kell jelentkeznetek akkor is, ha külföldön szeretnétek egybekelni – ilyenkor a közigazgatási hivatal kiállít nektek egy tanúsítványt, amely szükséges a külföldi házasságkötéshez (az engedély kiadása akár 1 hónap is lehet, ezt vegyétek számításba) Mennyi az annyi? A polgári szertartás terembérletének ára helyszínfüggő, jellemzően 15–30 ezer forintba kerül, bár van olyan helyszín, ahol 6–8 ezer forintért is kimondhatjátok a boldogító igent. Választhattok helyszínül akár egy hajót is, de kérhettek kihelyezett szertartást szinte bárhová: az anyakönyvvezető kiszállási díja településenként, kerületenként változik, de nem haladja meg a 100 000 ezer forintot (plusz 2200 Ft-os illetékbélyeget).

Jöjjön a lagzi!

A szertartás helyszíne mellett – egészen pontosan azzal párhuzamosan – a lakodalom helyszínét is ki kell választanotok. E tekintetben az árak széles skálán mozognak, egy szolidabb helyen 200–300 ezer forintból hozható ki a rendezvény, a felső határ pedig a csillagos ég (általában 6–20 ezer forint/fő árból hozható ki a komplett menü). Ám ha nagy lagzit terveztek, legalább a bérleti díjjal nem kell számolnotok – 100 fő felett általában ingyenes. A menü megrendelésekor vegyétek figyelembe, ha valamelyik vendég komoly cukorbeteg, lisztérzékeny vagy egyszerűen csak vegetáriánus – neki mindig külön ételsort rendeljetek. A helyszín kiválasztáskor figyeljetek arra is, mi van benne az árban, előfordul ugyanis, hogy a menün túl az étterem külön díjat is fölszámol – erről nem jó utólag értesülni, ahogy arról sem, hogy éjfél után már nem lehet a teremben zajt csapni.
Tipp: Ha nincs kedvenc, vágyott helyetek, használjátok a www.eskuvohelyszin.hu keresőjét, ahol terület szerint kereshettek. A helyszínt több hónappal az esküvő előtt, még tavasszal fogaljátok le!

Egy kis papírmunka

Ha eldöntöttétek, kiket hívtok meg a szertartásra, illetve kiket a lakodalomba, gondoskodnotok kell a meghívókról és az ültetőkártyákról – a meghívókat jó előre le kell gyártatnotok, az ültetőkártyákkal ráértek foglalkozni az esküvőt megelőző hónapban – a pontos ültetési rendet persze ne felejtsétek el időben kigondolni (lehetőleg keveredjenek a vendégeitek). A meghívók és ültetőkártyák megtervezését és kivitelezését némi számítógépes ismerettel és egy jobb nyomtatóval otthon is kihozhatjátok minimális pénzből, de ha ezzel nem akartok bajlódni, nagyjából 150–300 forintos darabáron meg is rendelhetitek őket. Készíthettek akár kétféle meghívót is, azaz olyat, amit a csak az esküvői szertartásra meghívottaknak adtok át, és olyat, amelyet a lakodalomra is hivatalosak kapnak. ezeket praktikus különböző árnyalatúra gyártatni, hogy kiosztásnál könnyebb legyen a dolgotok, és ne kelljen figyelni, kinek milyen borítékot adtok.

A témáról bővebben a Maxima magazin 7-es számában olvashatsz!

 


További cikkeink a témában

Kövess Facebook-on!
X