A Nocebo-szindróma: egy új kór?

Csak óvatosan, mert így akár elő is idézheted.

A gondolat ereje

Egy barátnőd beszél neked egy súlyosan beteg családtagjáról, és te rögtön rettegni kezdesz. Minden fizikai kellemetlenség, amit hosszabb-rövidebb ideig érzékelsz magadon, egyszerre a helyére kerül a fejedben: biztosan nekem is ugyanez a bajom! A gond csak az, hogy a szavaidnak, a gondolataidnak és a félelmeidnek nem csak pozitív hatása lehet. Képezld csak el: ha a tested egy bizonyos részére, annak problémáira kezdesz koncentrálni, az agyad egy idő után veszi a jelzést, és a sok feszültséget egyetlen pontba sűríti: arra a testrészre, aminek az állapotán megállás nélkül kattogsz.

Igazi fájdalom?

Egy nemrég végzett kutatás során 50 pácienst, akik krónikus hátfájdalomra panaszodtak, két csoportra osztottak: az egyik társaságnak azt mondták, hogy egy bizonyos fajta kezelés csökkentheti a fájdalmukat, a másiknak pedig azt, hogy ez a kezelés semmilyen hatással nem lesz rájuk. Az első csoport tagjai pár nap elteltével határozott javulásról számoltak be, míg a másik csapatban lévők egyre erősödő fájdalomról – miközben a kezelés során persze hajszálra ugyanazokat a gyógymódokat alkalmazták náluk. A vizsgálat eredménye tehát egyértelmű: nem a kezelés, hanem a páciensek agya érte el a romlást vagy a javulást attól függően, amit a gyógyszerek hatásáról hallottak.

A negatív befolyás

Furcsa módon rendkívül sok orvos és nővér számolt be arról, hogy a páciensek fogékonyabbak az „ijesztgetésre”, a rémhírekre, mint a biztatásra vagy a pozitív hozzáállásra. Ez egyrészt egyfajta nyugalmat eredményez a betegekben, hiszen ha a legrosszabbra számítanak, annál csak jobb jöhet (miközben ez a hozzáállás persze nem segíti elő a gyógyulásukat), másrészt a kórházak személyzete sok esetben inkább negatív képet fest, hogy kivonja magát a felelősség alól, ha valami nem várt baj történne. Ezért halljuk gyakrabban azt: „sajnos nagyon magas a műtét kockázata”, „akkor szóljon, amikor fájdalmat érez”, és nem azt, hogy „ez a gyógyszer segíteni fog” vagy „nem kell aggódnia, minden rendben lesz”.

Mi a megoldás?

Az orvosok és a nővérek oldaláról nézve az volna a legjobb, ha az oktatásuk során nagyobb hangsúlyt fektetnének a betegekkel való kommunikációra, hiszen ez akár élet-halál kérdése is lehet. Az sem mindig szükséges, hogy a beteg informálódjon a kezelés esetleges negatív kimeneteléről, hiszen „felkészülni” egy rossz eshetőségre valójában nem más, mint magunkba szuggerálni azt. A pozitív hozzáállás az agyi, és ezáltal bizonyítottan a fiziológiai folyamatokat is pozitívan befolyásolja! A páciens pedig két dolgot tehet: megpróbálja bezárni a fülét a károgók elől – legyen az akár a saját orvosa vagy ápolója -, és ha már eldöntötte, hogy aláveti magát az orvosi kezelésnek, bizalmat is szavaz neki.