Főoldal > EGÉSZSÉG > Fiatal startup teszi okossá a magyar egészségügyet

Fiatal startup teszi okossá a magyar egészségügyet

0

Írta:

Egy éve indultak és máris felforgatják azt, ahogy itthon a gyógyulásról gondolkodunk. A Bene Studio az első magyar egészségügyi startup studio: mobilappokat és okoseszközöket fejlesztenek, most pedig újszerű rendezvény-sorozatot indítottak “Okos egészségügy: Merre tovább?” címmel.

“Az egészségügy egy rendkívül összetett terület, ahol nemzetközi színvonalú fejlesztések szerintünk csak akkor születhetnek, ha a szakértők, állami vezetők és meghatározó vállalatok összefognak egymással. Ezt elősegítendő szerveztük meg a beszélgetést, melynek hírére többek között a GE Healthcare, a T-Systems és az Állami Egészségügyi Ellátó Központ is jelezte, hogy szeretnének résztvenni, így mindenképp lesz folytatás.” – osztotta meg terveit az esemény megálmodója, Bene Bálint, a Bene Studio alapító ügyvezetője.

Egészségügyi forráshiány, túlterhelt ellátórendszer, öregedő társadalom. Ebben a helyzetben hogyan segíthet a technológia? Péteri János egészségbiztosítási szakértő elmondása szerint hatezer lábat vágnak le évente Magyarországon a cukorbetegség következtében. “Nekem akkor tetszik a kütyü, ha van egy rendszer, ami integrálja. Az egészségbiztosító pedig azért fogja szeretni, mert csökken a kockázat, hiszen a páciens onnantól magának kontrollálja a gyógyulását. Így lehetőség volna mondjuk évi kétezer lábat megmenteni.”

A vércukormérőket gyártó 77 Elektronika Kft. orvosigazgatója, Dr. Bibok György a tucatnyi újságíró előtt megosztotta, hogy évi 40%-os növekedésük az exportnak köszönhető, a hazai piac még nem igazán érett meg a modern megoldásokra. “Itthon nincs meg az orvosok részéről sem a nyitottság az okoseszközök és appok iránt, mert ezek elsajátítása időt vesz igénybe, plusz munkát jelent és nincs finanszírozva számukra.”

A Bene Studio egyik mobilapp fejlesztése pont az orvosok távkonzultációs munkáját teszi kifizetődővé, míg másik fejlesztésük egy személyes egészség app, mellyel súlyos betegségek kiszűrhetővé válnak, mielőtt komoly problémát okoznának.

A hazai helyzetképre reagálva Bene Bálint így foglalta össze az elhangzottakat: “Magyarországon nagyon sok tehetséges fiatal szakember van, mérnökök, orvosok, és sok olyan vállalat, melynek egy-egy speciális területen rendkívül nagy tapasztalata van. Ha ezeknek a szervezeteknek sikerül együttműködni, olyan okos egészségügyi megoldások jöhetnek létre, melyek nem csak magyarok millióinak lehetnek segítségére, de nemzetközi szinten is sikert arathatnak.”


További cikkeink a témában

Kövess Facebook-on!
X