Főoldal > EGÉSZSÉG > Nem fogsz ráismerni Vastag Tamásra: 40 kilót fogyott válása után

Nem fogsz ráismerni Vastag Tamásra: 40 kilót fogyott válása után

40 kiló fogyásvastag tamás
0

Írta:

Vastag Tamást még az X-faktorban ismerhette meg a közönség, és jófiús kinézetének köszönhetően gyorsan a műsor egyik kedvencévé vált. Azóta már sok mindenen keresztül ment, és egy nehéz időszak miatt felismerhetetlenségig fogyott.

2024 őszén arról szóltak a hírek, hogy Vastag Tamás és gyermekeinek édesanyja már jó ideje nincsenek együtt, sőt, az énekes már más karjaiban keresi a boldogságot. Akkor látszólag minden rendben volt az X-faktor egykori sztárjával, azonban, mint utólag kiderült, ez egyáltalán nem volt igaz.

A Húzós című podcastből kiderült, hogy a 33 éves énekes-színészt annyira rosszul érintette családja elvesztése, hogy éhségsztrájkba kezdett, és 48 napon keresztül nem evett semmit. Ezalatt az idő alatt közel 40 kilót fogyott.

„Mivel vannak orvosi ismereteim, tudom, mennyire káros, ezért a gyomorsavamat rendben tartottam, az ionokat, ásványi anyagokat pótoltam, úgyhogy tudományosan minden dolgot bevittem, amihez a túlélésre szüksége van a szervezetnek, csak a kalóriát nem” – nyilatkozta a Storynak.

Külseje teljesen megváltozott, és egyre csak sanyargatta magát. Azóta túltette magát ezen az időszakon, és csak rossz emlékként él benne.

Forrásunk volt.


További cikkeink a témában

Kövess Facebook-on!
X