Ma természetesnek vesszük, hogy egy műtétet altatásban vagy érzéstelenítésben végeznek el. Ám volt idő, amikor a sebészet leginkább gyorsaságból, lefogásból és elviselhetetlen szenvedésből állt — egészen 1846 őszéig.
A 19. század közepéig a műtő nem a gyógyulás reményének, hanem gyakran a rettegett fájdalomnak a helyszíne volt. A sebészek tudtak operálni, de nem tudták kikapcsolni a szenvedést. Ezért a legjobb orvosok gyakran nem azok voltak, akik a legprecízebben dolgoztak, hanem akik a leggyorsabban tudtak amputálni vagy feltárni egy sebet.
A sebészet legnagyobb ellensége maga a fájdalom volt
A beteg sokszor teljesen éber maradt a beavatkozás alatt. Kapott alkoholt, ópiumot vagy valamilyen nyugtató keveréket, de ezek ritkán jelentettek valódi megoldást. A fájdalom nemcsak emberileg volt elviselhetetlen, hanem orvosilag is komoly akadályt jelentett: a sokk, az ellenkezés és a pánik önmagában is életveszélyessé tette a műtéteket.
A nagy áttöréshez nem pusztán jobb eszköz kellett, hanem egy radikálisan új gondolat: mi lenne, ha a beteget átmenetileg ki lehetne kapcsolni a fájdalomból?
Egy fogorvos, aki mert kockáztatni
Ebben a történetben kulcsszerep jutott William T. G. Mortonnak, az amerikai fogorvosnak, aki hitt abban, hogy az éter alkalmas lehet érzéstelenítésre. Az elképzelés önmagában sem volt teljesen ismeretlen, de az orvosi világ bizalmát nem könnyű megnyerni, főleg olyasmivel, ami elsőre veszélyes kísérletnek tűnik.
Morton mégis vállalta a nyilvános bemutatót. 1846. október 16-án a bostoni Massachusetts General Hospital műtőjében egy beteg nyaki daganatát távolították el éteres altatás mellett. A műtétet John Collins Warren sebész végezte, a beteg pedig nem ordított fel, nem rángatózott, és a beszámolók szerint jóval kevesebb fájdalmat érzett, mint ami akkoriban elképzelhető volt.
A mondat, amely korszakot zárt le
A bemutató után Warren állítólag úgy fogalmazott: „Uraim, ez nem humbug.” Ennél tömörebben aligha lehetett volna összefoglalni, mi történt. A sebészet történetében először láthatta a szakma széles nyilvánosság előtt, hogy a műtéti fájdalom nem szükségszerű velejáró.
Nem arról volt szó, hogy egyetlen nap alatt minden megváltozott. Az altatás módszerei még fejlődésre szorultak, és később a fertőzések elleni harc is alapjaiban formálta át a műtéteket. De az éteres érzéstelenítés nyilvános sikere új korszakot nyitott: innentől a sebészet már nemcsak gyors, hanem egyre inkább elviselhető és tervezhető is lehetett.
Több volt technikai újításnál
Az érzéstelenítés megjelenése valójában civilizációs fordulat volt. Megváltoztatta, mit gondolunk a gyógyításról, az emberi méltóságról és az orvosi kockázatvállalásról. Egy olyan korban, amikor a fájdalom szinte természetes része volt a beavatkozásoknak, valaki elhitte, hogy ennek nem kell így maradnia.
És néha valóban így kezdődik a történelem: nem egy biztos sikerrel, hanem valakivel, aki először meri elképzelni, hogy a megszokott szenvedés nem örök.
 |
 |
 |
 |
 |