Főoldal > Utazás > 7 látványosság, amiért érdemes Dániába látogatni

7 látványosság, amiért érdemes Dániába látogatni

Dánialátványosságutazás
0

Írta: and

A Kronborg-kastély, Hamlet vára A Dánia Svédországhoz közeli csücskében található Helsingør. A kis part menti várost Shakespeare tette híressé azzal, hogy ezt választotta Hamlet otthonául. Itt található a Kronborg-kastély, mely elsősorban a drámának köszönheti ismertségét, de emellett Észak-Európa egyik legfontosabb reneszánsz kastélya is, jelentőségét pedig annak köszönheti, hogy a Svédországot és Dániát összekötő szoros itt […]

A Kronborg-kastély, Hamlet vára

A Dánia Svédországhoz közeli csücskében található Helsingør. A kis part menti várost Shakespeare tette híressé azzal, hogy ezt választotta Hamlet otthonául. Itt található a Kronborg-kastély, mely elsősorban a drámának köszönheti ismertségét, de emellett Észak-Európa egyik legfontosabb reneszánsz kastélya is, jelentőségét pedig annak köszönheti, hogy a Svédországot és Dániát összekötő szoros itt a legkeskenyebb: mindössze 4 kilométer. A kastélyban 1816 óta, Shakespeare halálának 200. évfordulója óta rendszeresen adják elő a színdarabot, ami hatalmas idegenforgalmi látványosságnak számít.

daniacikk1.jpg ()Jütland Akvárium

Az országban öt igazán nagy látványosságnak számító akvárium és tropikárium van, melyek közül a Jütland az egyik legérdekesebb, bár mindegyik valamiért izgalmas kirándulás lehet. Az akvárium különlegessége, hogy a halászok életében olyan fontos állatok, mint a rákok és halak, szinte csak egy kéznyújtásnyira vannak a látogatóktól. Legizgalmasabb része a halsimogató, ahol meg érintheted ezeket az állatokat, sőt még egy-egy cápa fejét is megsimogathatod, ha nagyon bátornak érzed magad.

Jelling viking emlékei

Jelling a viking korban az ország fővárosa volt, mára azonban csak egy kis falu maradt, ahol Dánia legfontosabb régészeti emlékei találhatók. A Jelling viking emlékei egy összefoglaló név, ami két sírhalmot, két rúnakövet és egy templomot foglal magába. Ez a hely szimbolikus jelentőségű: a pogányságról történt áttérés helye, valamint  itt volt az első királyi székhely is. Az egyik rúnakő a feltételezések szerint Gorm király sírja, aki itt fektette le Dánia alapjait. Mindenképpen érmes erre a különleges és izgalmas történelmi helyre is ellátogatni.

daniacikk2.jpg ()Amalienborg királyi palota

Az Amalienborg palota a királyi család téli rezidenciája Koppenhágában. Eredetileg négy nemesi család építette, akiktől a királyi család 1794-ben vásárolta meg, amikor a Christiansborg palota leégett. Érdekessége, hogy négy egyforma klasszicista épület veszi körül, melyek belül rokokó stílusúak, és egy nyolcszögletű teret vesznek körül.
Fontos látványosság a palota gárdistáinak váltása minden nap pontban délben.

Legoland

Nem mindenki tudja, hogy ezt a nagyon népszerű játékot a dánok találták fel. Billundban található a 10 hektáros park, melynek terültén több mint 42 ezer legóból készült építmény található. Vannak itt épületek, állatok, mesefigurák és történelmi alakok, melyek mindegyike gyönyörűen és tökéletesen élethűen van megépítve.

Odense

A város két igazán nagy látványossággal is rendelkezik. Az egyik ezek közül a Fyn falumúzeum, ahol a 18.-19. század stílusával ismerkedhetsz meg. A skanzenben 25 épület található, melyek mindegyike a Fyn szigetre jellemző iskola, ház és műhely. Megismerheted növénytermesztésüket, és megkóstolhatod az igazi régi recept alapján készülő sört is.

Másik nevezetesség a ház, ahol Hans Christian Andersen, a nagy mesemondó született és gyermekkorában élt. A ház Odense régi városrészében található, jelenleg múzeumként üzemel: Andersen munkáiból és személyes tárgyaiból álló igen nagy gyűjteményt mutatja be.

daniacikk3.jpg ()Skagen földnyelv

Itt találkozik két tenger: a Skagerrak és a Kattegat. Érdemes egy sétát tenni a tengerparti homokdűnéken. Igazán különlegesek a fények, egyedülálló élményt nyújtanak az arra utazóknak. Ha már itt vagy, látogass el a Skagens múzeumba is, ahol egy egyedülálló tárlat mutatja be az 1800-as évek végén ide menekült művészek különleges alkotásait.

Amikor lankad a libidó…


További cikkeink a témában

kalandszörf

Hogyan kezdjünk a szörfös kalandba? Tippek

Írta:
0

A szörfözés izgalmas sport, amely lehetőséget ad arra, hogy közelebb kerüljünk a természethez, és megismerjük a tenger erejét. Ha valaki úgy dönt, hogy belekóstol ebbe a kihívásokkal teli vízi sportba, először is tisztában kell lennie azzal, mit jelent valójában a szörfözés, és milyen előkészületeket igényel. A kezdéshez nemcsak fizikai felkészültség szükséges, hanem megfelelő felszerelés és a tenger vagy óceán iránti tisztelet is elengedhetetlen.

Kövess Facebook-on!
X